Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Szociális bérlakásba költözhet gyermekeivel Tápai Zsófia

Szeged - Többször sikertelenül pályázott szociális bérlakásra Szegeden a többgyermekes nő, akinek egyik kislánya autista. Csütörtökön már saját otthonukban térhettek nyugovóra.
– Nem is hiszem el! – Zsófia csütörtök reggel még az albérletükben állt a ruhászsákok és dobozok között, még fel sem tudta fogni az autista gyermeket is nevelő nő, hogy végre saját otthonuk lesz, a hétvégét már ott tölthetik.
Lapunkban írtunk a családról még május 16-án, hogy Tápai Zsófia négyszer pályázott szociális bérlakásra, sikertelenül.

Hiába számít hátrányos helyzetűnek az egyedülálló anya, mivel állami gondoskodásban nőtt fel, négy gyermeke közül három él vele, kettő még kiskorú, ráadásul Hanna autista – mégsem tudott a pályázatokon annyi pontot szerezni, hogy a jelentkezők között az első helyre kerüljön. Zsófiék soron kívül kaptak lakást, de az ő esetüktől függetlenül, a város a pontozási rendszert is megváltoztatta, így a jövőben nagyobb súllyal esik majd a latba a szociális helyzet.
 Zsófi pakolt az új lakásban, míg a gyerekek táborban voltak. A hétvégét már együtt töltik. Fotók: Török János
Zsófi pakolt az új lakásban, míg a gyerekek táborban voltak. A hétvégét már együtt töltik.
Fotó: Török János

Édes gondok

– Még be kell köttetni a gázt, a költöztetőknek is kétszer kell fordulni – Zsófi állt az új lakásuk közepén. – Szinte hihetetlen – a nő nézte az egyelőre csupasz falakat, és mosolygott.

Ahogy májusban írtuk, öt évvel ezelőtt válással végződött a házassága. Mivel a férj tulajdona volt a lakás, ahol éltek, Zsófiéknak költözniük kellett a gyerekekkel. Azóta próbált önkormányzati lakásbérlethez jutni, mert az albérlet árát nagyon nehezen tudnák kigazdálkodni. Ahhoz, hogy ki tudják fizetni a rezsit is, és enni is tudjanak, még hétvégeken is dolgoznia kell a nőnek, miközben autista lányára a legnagyobb gyermeke vigyáz.

Új élet

– Most talán tudunk változtatni – Zsófi abban reménykedik, hogy talán hétvégenként is együtt tud lenni a család. Az autista kislány tizenkét éves testvérével most a Partfürdőn egy integrációs táborban vannak, a nagyobb lány, Niki pedig önkéntesként dolgozik ugyanitt, tehát együtt várják az új otthont.

– Pár hét, mire egyáltalán fel tudom fogni, hogy végre saját otthonunk van – huppant le pár percre a nő a hintaszékbe.
Ha elfárad, pihenhet a hintaszékben.
Ha elfárad, pihenhet a hintaszékben. Fotó: Török János

– Nem kell több lakásra pályázni ahhoz, hogy megfelelő pontszám esetén bérlakáshoz jusson valaki – Kalmár Gábor, a város kabinetvezetője szerint azzal, hogy nem kell fizetni a pályázati csomagért, szintén könnyítettek a feltételeken.

A szociális helyzet dönt

Lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a város – mivel egyre több lakást szeretnének szociális alapon bérbe adni – felülvizsgálta az eddigi gyakorlatot. Százötven pályázatot néztek át, majd úgy látták, hogy a munkában eltöltött évek után járó pontok aránytalanul nagy előnyt jelentettek. Most ezen változtattak, így jelenleg a szociális helyzet alapján megítélt pontok az összpontszám hetven százalékát teszik ki. – Ezzel igazságosabbá vált a pályáztatás rendszere – tette hozzá Kalmár Gábor.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ének és sztepp az esőben

Ének és sztepp az esőben
Megújult szereplőgárdával tér vissza az Ének az esőben a szabadtérire, amelyet ma, holnap és… Tovább olvasom