Délmagyar logó

2019. 05. 25. szombat - Orbán Még több cikk.

Talpbőrlopás - mázsaszámra

Szeged - Érdemes fellapozni a 108 éves Délmagyarország archívumát, a régi cikkekből nemcsak hely- és kultúrtörténeti érdekességeket tudhatunk meg, hanem gyakran azt is, hogyan gondolkodtak elődeink. Sorozatunkban 50 és 100 évvel ezelőtti lapszámainkból adunk közre érdekes írásokat.
Épp száz éve, 1918. január 13-án Talpbőrlopás – mázsaszámra címmel jelent meg a Délmagyarországban az alábbi írás: „A szegedi rendezőpályaudvaron az utóbbi hónapokban tudvalevőleg mind több és több lopás történt. Az ismeretlen tolvajok előbb csak a vasúti kocsikat dézsmálgatták, később azonban annyira megnövekedett vakmerőségük, hogy a raktárhelyiségekbe is bemerészkedtek.

Néhány nappal ezelőtt két kocsi egész rakományát ellopták a rendezőpályaudvar szarkái, akik azonban nem elégedtek meg ezzel a gazdag zsákmánnyal. A rákövetkező éjszakán a raktárhelyiségbe merészkedtek, ahonnan a sötétség leple alatt nyolc métermázsa talpbőrt emeltek el az ügyes tolvajok. A lopást csak reggel vették észre a vasúti alkalmazottak, akik az esetről nyomban jelentést tettek a főnökségnek, majd pedig ennek után a rendőrségnek és katonai rendőrségnek.

A nyomozás meg is indult. A tolvajok azonban mintha csak megsejtették volna a közeledő veszedelmet, napokig nem mutatkoztak a rendezőpályaudvar környékén. Csütörtökön éjjel azonban ismét kimerészkedtek az állomásra »egy kis vállalkozásra«. Munkához láttak egy vasúti kocsi körül. Alig kezdtek azonban munkához, a lesben álló katonai detektívek megzavarták őket. Rögtön felismerték a veszedelmet és meneküléshez láttak. A sötét éjszaka segítségükre volt ebben és így sikerült is elmenekülniük.

Másnap, pénteken az egyik szegedi bőrkereskedő jelentette a katonai rendőrségnek, hogy két katona nagyobb mennyiségű talpbőrt kínált nekik eladásra. Azonnal detektívek mentek a boltba, ahonnan éppen akkor távozott a két katona. A detektívek a katonákban felismerték a rendezőpályaudvar tolvajait. A nyomukba szegődtek és elkísérték őket egészen a lakásukig. Itt hirtelen hozzájuk csatlakoztak és igazolásra szólították őket. A két katona futni igyekezett, de hiába. A detektívek lefogták a két jómadarat, majd megejtették náluk a házkutatást.

Rengeteg vasúti lopásból származó tárgyat találtak lakásukon. Megtalálták a néhány nap előtt ellopott nyolc mázsa talpbőrt is. A katonák erre megtörtek, vallani kezdtek. Bevallották, hogy hetek óta »működtek« már a rendezőpályaudvaron. Katonaszökevények és lopásból tartották fönn magukat. Néhány hamis katonai igazolványt találtak náluk. Ezeket még a pár nap előtt elfogott okmányhamisító és betörő, Kovács József katonaszökevény ügynökeitől szerezték. Mindkettőt letartóztatták.

Kérdéssel fordultunk a nyomozás további eredményei iránt a szegedi katonai rendőrséghez is, ahol azonban minden felvilágosítást megtagadtak. Ezzel az üggyel kapcsolatban említjük meg, hogy a szegedi katonai rendőrség néhány hét előtt sajtókönyv felállítását határozta el a sajtó informálására. Azonban a sajtóiroda eddig mindössze négy hírt tartott közlésre érdemesnek. Az elfogott Kovács József üzelmeiről például egy szót sem írtak és bármikor érdeklődünk akármilyen közérdekű ügyben is, a fölvilágosítást mindig megtagadják."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexi a fakanál

Szexi a fakanál
Örök, nőkkel kapcsolatos férfikérdésekre keressük a választ sorozatunkban. Tovább olvasom