Délmagyar logó

2018. 12. 18. kedd - Auguszta -7°C | 2°C Még több cikk.

Telt ház az őszi állásbörzén: kapósak az SZTE friss diplomásai - videó, galéria

Több mint félszáz kiállító vesz részt a Szegedi Tudományegyetem őszi állásbörzéjén, és még mindig a mérnököket és az informatikusokat keresik leginkább a résztvevők. A szoftverfejlesztőkért megy a legnagyobb verseny, őket szívesen látnák a verseny- és közszférában is.

Gyertek vissza néhány perc múlva, addig tartok egy kis eligazítást a kollégáimnak.

– mondta a kecskeméti Mercedes-standon az egyik hölgy két érdeklődő fiatalembernek, aki arra volt kíváncsi, mit kell tenniük az egyik csábító ajándékért cserébe. De nem mindenki kelt ilyen korán.

Tizedannyian vannak a hallgatók, mint ahányan három óra múlva lesznek, javasolni is fogom a vezetésnek, hogy délidőben tartsuk a megnyitót.

– mondta kedd reggel 9 óra után valamivel Fendler Judit az SZTE őszi állásbörzéjén. A rendezvény immár 1996 óta jelentkezik, idén több mint 50 kiállító vesz rész a Dél-Alföld legnagyobb álláskereséssel kapcsolatos eseményén. A kancellár asszony hangsúlyozta, szeretnék a legjobb végzősöket megtartani, így ellenérdekeltek a kiállítókkal, akik meg vinnék a friss diplomásokat.

Zakar Péter rektorhelyettes érdekes példát említett, miszerint egy diák arra a kérdésre, hogy mi az ereklye, meglepő választ adott: hasonlít a kapára, régen azzal jártak dolgozni a földekre az emberek. Persze pozitív példát is hozott a képzésre – a Szegedi Tudományegyetem végzőseinek 95 százaléka el tud helyezkedni a diploma után, és még a kritizált szakokon is 90 százalékos ez az arány.

Az állásbörzére gyakorlatilag a BP és a Mercedes standján keresztül – mellett – lehetett csak bejutni, a kecskemétieknél két harmadéves gépészmérnök hallgató, Kálmán Balázs és csoporttársa, Ibrahim érdeklődött a lehetőségekről.

– Szeretnék továbbmenni a mesterképzésre – mondta Balázs, hozzátéve, ő a duális képzésben vesz részt, és a hódmezővásárhelyi Metrimednél van a gyakorlati helye.

Ibrahim, aki nagyon jól beszéli a nyelvünket, a Mercedes gyakornoki programjában venne részt, és ki is töltötte az ehhez szükséges jelentkezési lapot. Tette ezt papíron, miközben több nagynevű informatikai, szoftverfejlesztő cég – volt belőlük az állásbörzén jó néhány – ezt már erdővédő módon, táblagépen oldja meg.

Nem világcég az 1957-ben Szegeden alapított Florin Vegyipari és Kereskedelmi Zrt., sőt, máig 100 százalékban magyar tulajdonban van, ám 100 dolgozónak ad munkát, és 2 milliárd forintos éves árbevételt produkál. – Szegedre gépészmérnököt, informatikai üzemeltetőt, vegyésztechnikust és gépbeállítót keresünk, kecskeméti munkavégzéssel logisztikust tudnánk alkalmazni – mondta Nagy Boglárka HR-es és kollégája, Takács Enikő. Ottjártunkkor Juhász Mónika kérdezett a kozmetikumokat gyártó cég álláslehetőségeiről. – Friss diplomás vagyok, de levelezőn tanulok tovább a fővárosban, az viszont csak a szombatokat viszi el, és a hétköznapokra keresek valamilyen munkalehetőséget – árulta el érdeklődésének célját.
Telt ház az őszi állásbörzén: kapósak az SZTE friss diplomásai. Fotó: Frank Yvette (Galéria)
Az állásbörze törzsgárdáját erősíti a ContiTech is, egymás mellett található a szegedi és a makói gyár standja. Visszatérő kiállító az orosházi Linamar, meglepő résztvevő az MKB Bank. A pénzintézet minap jelentette be, hogy megszünteti az Árkádban működő fiókját – kérdésünkre kiderült, nem csak Szegedben gondolkoznak.

Költözik az NNG

A sok szoftverfejlesztő cég egyike a navigációs megoldásairól ismert NNG, őket minden állásbörzén megkérdezzük, hányan vannak. – Már 84-en, és ez azt jelenti, hogy ki is nőttük a Klauzál téri irodánkat – mondja Fritz Zsombor, a szegedi fejlesztési központ vezetője. Megtudtuk, nem akartak ők költözni, de a felettük lévő bank sem, így azután a Victor Hugo utcában találtak maguknak helyet. Most rendezkednek be ott, ahol Szegedre érkezésükkor irodaházuk elkészültéig a BP-sek dolgoztak.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi gimnáziumok a megye listavezetői - Több mint 1500 középiskolát állítottak teljesítmény alapján sorrendbe

Szegedi gimnáziumok a megye listavezetői - Több mint 1500 középiskolát állítottak teljesítmény alapján sorrendbe
Ismét csak a Radnóti és az ex-Ságvári-gimnázium tudott bekerülni az ország száz legjobb középiskolája közé a megyéből - az idei első rangsort a legjobbiskola.hu készítette el. Tovább olvasom