Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

Több millióba kerülhet a Tiszába esett tank kiemelése

Szeged - Kiemelné a második világháborúban Szegeden Tiszába esett T-34-es szovjet harckocsit a Szegedi Haditechnikai Park. Sok engedélyt kell hozzá beszerezni, de jelenleg úgy néz ki, hogy szeptemberben elkezdhetik a munkát.
A mostani Belvárosi híd helyén állt a második világháborúban az a pontonhíd, amelyikről egy T–34-es szovjet harckocsi esett a Tiszába.

Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője lapunknak elmondta, hogy a tank 1944-ben esett a folyóba. Szemtanúk elmondták, hogy a híd szétnyílt, a tank pedig toronnyal lefelé borult a vízbe, a négy-öt fős legénységgel együtt. Király Nikolász már korábban elhatározta, hogy kiszedné és később kiállítaná a járművet, ehhez azonban legalább nyolcféle engedélyre van szükség.

– Ezek fele már megvan, de hiányzik még például az orosz nagykövetség beleegyezése. Ez kegyeleti okokból is kell, a célunk ugyanis az, hogy a tank meghalt személyzetének maradványait visszajuttassuk a szülőföldjükre – mondta a park vezetője.
A Szegedi Haditechnikai Parkban állítaná ki Király Nikolász a folyóba süllyedt tankot is.  Fotó: Török János
A Szegedi Haditechnikai Parkban állítaná ki Király Nikolász a folyóba süllyedt tankot is. Fotó: Török János

A tank kiszedése nem olcsó, és nem is egyszerű. A tervek szerint egy uszályt használnának. Ezt teleszivattyúznák vízzel, és úgy erősítenék a búvárok a tankhoz a drótköteleket. Amikor ezzel végeztek, kiszivattyúznák a vizet, és a felhajtóerő mozdítaná el az elsüllyedt tankot, amit így már a partra lehetne vontatni. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy csak alacsony vízállásnál kivitelezhető a kiemelés, azaz gyakorlatilag csak szeptemberben tudnák elvégezni a munkát. Vagyis ha idén augusztusig nem lesz meg az összes engedély, akkor újabb egy évet kell majd várni a megfelelő körülményekre.

– Ez a munka körülbelül 3-4 millió forintba kerül, de vannak adományozók, akik a parton szeretnék látni a tankot, és sokan ajánlottak technikai segítséget is. Jelentkezett például egy orvoscsoport, amely készenlétben lenne a helyszínen, egy vállalkozás pedig azt ajánlotta fel, hogy elszállítja a hadiparkba a partra vontatott tankot – tette hozzá Király Nikolász, aki bízik abban, hogy még idén teljesülhet az álma.
Berlinig elvitte az orosz katonákat

A T–34-es közepes harckocsi a második világháború egyik legendás fegyvere volt, sorozatgyártása 1940 nyarán kezdődött a Szovjetunióban. A precízen kidolgozott német harckocsikkal szemben egyszerű legyárthatósága és kezelhetősége voltak fő előnyei. Fejlesztéséhez J. Walter Christie amerikai harckocsitervező prototípusai szolgáltak alapul, amelyeket, miután az Egyesült Államok hadserege súlya és nehézsége miatt nem vásárolta meg tőle, eladott a Szovjetuniónak. A harckocsi egyik legfőbb technológiai újítása az öntött torony és a teljes egészében hegesztett páncéltest volt. A 30-as évek harckocsijait jellemzően benzinmotorok hajtották, a T–34-be ezzel szemben dízelmotort építettek, ezzel sikerült növelni a harckocsi hatótávolságát, valamint csökkenteni a tűzveszélyt. A második világháború egyik legsikeresebb harckocsitípusává vált, egészen Berlinig elvitte a rajta kapaszkodó orosz katonákat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fimkritika: Én, Tonya - a körülmények áldozata

Volt a 90-es években egy műkorcsolyázónő, aki példakép helyett végül elrettentő példa lett. Végül?… Tovább olvasom