Délmagyar logó

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 1°C | 12°C Még több cikk.

Több mint százötven bűncselekményt követtek el gyermekek

Szeged - Csongrád megyében is rohamosan növekszik a gyermekkorú bűnözők száma. A statisztika annak ellenére szomorú képet mutat, hogy a 14 év alatti gyermekek által elkövetett bűnök egy részéről a rendőrség nem is szerez tudomást. A hatóságok a jelenlegi jogszabályok alapján nem büntethetik őket.
Sokakban váltott ki megdöbbenést a hír, hogy az elmúlt héten egy 12 éves romániai fiú megkéselt egy 15 éves gyermeket a fővárosban. Az öntörvényű fiú egy mp3-as lejátszót akart megszerezni a Blaha Lujza téren.

A kis bűnöző ügyeiről már korábban is tudtak a rendőrök, a világhálón is keringtek a csibészségei, mégis szabadon garázdálkodhatott – a hatóságok tehetetlenek voltak vele szemben, mert kiskorú, nem lehetett büntetni.

A gyermekkorúakat is büntetnék

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban azon dolgoznak, hogy megalkossák a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszerét. Az elképzelések szerint hamarosan megalakulhat a fiatalkorúak ügyészsége és bírósága, valamint a rájuk specializálódott végrehajtási rendszer is.

Szegeden sem ismeretlen fogalom a gyermekkorú bűnözés: a 14 év alattiak főként vagyon elleni – lopás, rablás, rongálás – bűncselekményeket követnek el. Leginkább mobiltelefont, pénzt és mp3-lejátszót lopnak. A rablást többnyire csoportosan, bandákba, galerikbe verődve követik el, jellemzően az iskolák környékén, a buszmegállókban és a játszótereken. Tettük súlyával többnyire nincsenek tisztában, jó heccnek, diákcsínyek vélik a rablást, ráadásul egyre durvábbak.

– Csongrád megyében tavaly több mint 150 bűncselekményt követtek el gyermekkorúak – ebből hetvenet a Szegedi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Csak Szegeden 45 alkalommal fordult elő lopás, de rongálást, rablást, súlyos testi sértést, orgazdaságot és garázdaságot is feljegyeztünk – sorolta a gyermekkorúak tavalyi bűnlajstromát Sövényházy Edit, a Szegedi Rendőrkapitányság ifjúságvédelmi referense.

A gyermekkorú bűnözők a jelenlegi jogszabályok szerint megússzák a felelősségre vonást, így joggal merülhet fel, hogy akkor milyen jogok védik az áldozatokat?

– Hozzánk is jár néhány problémásabb gyermek, de mi csak az iskolaajtóig tudunk felelősséget vállalni értük. Az elmúlt négy hónapban mindössze egy lopás és egy kisebb összetűzés történt nálunk. Hogy az iskola után mit csinálnak a tanulóink, az már a szülők felelőssége – jelentette ki az alsóvárosi általános iskola igazgatója, Tibai József.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint a gyermekkorú bűnelkövetők nem állíthatók elő, csupán tanúként hallgatják meg őket, majd a korukra való tekintettel megszüntetik az eljárást. Ezután már a gyermekvédelmi hatóságok foglalkoznak velük.

Rablás, súlyos testi sértés Szegeden

– 2007. január 6-án 15 órakor a Gáz utca előtti közterületen egy kisfiút gyermekkorúak szólítottak le, majd a nála lévő mp3-lejátszót fenyegetéssel elvették.

– 2007. február 10-én délután órakor egy Csongrádi sugárúti büfé előtt gyermekkorúak egy fiút megfenyegettek, majd a zsebéből kivettek két doboz cigarettát és 12 ezer forint készpénzt.

– 2007. április 24-én 13 órakor a Ságvári Endre gyakorló általános iskola udvarán egy gyermekkorú szándékosan fellökött egy fiút testnevelésórán. A fiú nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Olvasóink írták

  • 13. emi11 2008. február 05. 14:54
    „Ismét csak azt tudom mondani kevés a városban alkalmazott ifjúságvédelemmel foglalkozó szakember. Pedig sok van aki jól képzett szeretné is csinálni, csak nem jut rájuk az államnak és a városnak pénze.
    Pedig gyermek, vagy fiatalkorban még sok mindent lehet tenni azért, hogy értékes fiatalokat neveljünk, esetleg megállítsuk őket a bűnözés lejtőjén.”
  • 12. El Nyomottka 2008. január 17. 17:24
    „Ugye nem gondoljátok, hogy a tanároknak verni kéne a gyerekeket? Engem anno jópárszor elkalapáltak, de semmit nem értek el vele, csak azt, hogy utána már nem bíztam bennük...”
  • 11. plusz1 2008. január 17. 16:59
    „szerintem meg nem.
    de nem vagyok jogász, jogi értelmezését meg nem szeretném most felvállalni a 4/2-nek.
    ebben maradtunk...
    nehéz ügy.....
    ui: többször is el lett helyezve, de mivel nem zárt intézetbe vitték...”
  • 10. dodo 2008. január 17. 16:40
    „4.§ (2)”
  • 9. Piaggio 2008. január 17. 14:32
    „Sziasztok! Én sajnos nem vagyok jogász, de a fő gond az, hogy ma a gyerekek egy része leköpködi a tanárt, visszabeszél neki, belerúg, esetleg még a szülei is segítenek neki ebben, főleg, ha "meszticek". Ha a tanár ilyen esetben adhatna két pofont, a gyerek meggondolná, hogy kibe kössön bele később, mert másnál is megjárhatná, valamiféle gát kialakulna benne, normálisan viselkedne. Régen mi még tiszteltük a tanárokat, szót fogadtunk. Most a tanár nem sérheti meg a 7-10 éves, komoly élettapasztalattal rendelkező gyerekek személyiségi - és szabadságjogait, mert vagy elküldik az állásából, vagy megverik.”
  • 8. plusz1 2008. január 17. 11:56
    „dodo!
    a 4.§ :
    A törvény hatálya

    4. § (1) A törvény hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság területén tartózkodó magyar állampolgárságú, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre és fiatal felnőttre, valamint szüleire.

    (2) E törvény szerint kell eljárni az (1) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelme érdekében, ha az intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna.

    (3) A Magyar Köztársaság területén kívül tartózkodó magyar állampolgárságú gyermek és fiatal felnőtt, valamint szülei gyámügyében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés vagy más jogszabály szerint a személyes joguk az irányadó.

    Megmutatnád, melyik az a szövegrész, amelyikre gondolsz?”
  • 7. dodo 2008. január 17. 11:44
    „plusz1!
    A 4.§ leírja, hogy akár magyar, akár nem, vannak-e iratai, vagy sem, ITT KELL saját maga és a társadalom érdekében ZÁRT intézetben elhelyezni! Neten rákereshetsz!”
  • 6. plusz1 2008. január 17. 10:51
    „Dodo!
    Az általad hivatkozott törvény paragrafusai szerintem nem húzhatók erre (mármint a blahás) ügyre, mivel :
    1. az elkövető nem magyar állampolgár
    2. nem a késelő gyerek akit védeni kell (ti. a törvény a gyerekek védelméről és a gyámügy kapcsolatáról szól, de javíts ki, ha nem így van.)
    Egyébként biztos van olyan paragrafus, amivel meg lehetne találni a megoldást.....
    Egyébként csak kérdezném: ha nem román cigánygyerek késel a blahán, akkor is ekkora ügy lenne?
    Mi van az áldozatok jogaival?”
  • 5. plusz1 2008. január 17. 10:36
    „Kedves Nyugdíjas!
    De, pontosan erre gondoltam. Ha nagyon cinikus akarok lenni, azt mondanám, hogy ebben az országban már sose lesz olyan, ahogy Te fogalmaztad "erkölcsi" rend és norma, mint régen volt. Ha megnézed, hogy az általános iskolákban ma milyen magatartási szabályok uralkodnak, akkor nem nagyon kéne csodálkozni az olyan eseteken, mnint a blahás "ügy". A fenti cikkben is olvashatsz példákat, és nyilván egy csomó olyan van, amiről soha nem fogunk tudni, mert nem kerül nyilvánosságra.
    Szerintem egy kiskorú nem attól lesz bűnöző, hogy kiskorú, hanem a felnőtt társadalom teszi olyanná, amilyen.
    Egy gyerek a szüleit, legközelebbi hozzátartozóit próbálja követni, illetve a példaképeket.... (persze nagy kérdés: ki ma a példakép? )”
  • 4. dodo 2008. január 17. 10:27
    „A blahás "kis"cigánynál tegnap írtam: igenis a törvények szt van lehetőség a gyermekkorú bűnöző elzárására! MÉG EGYSZER: 1997.évi XXXI:törvény 4. és 81. §-a! Ezta törvényt a liberélis cigányfajvédők nem engedik alkalmazni! Amúgy, ha a szegedi gyerekbűncselekményekhez az újság térképet mellékelt volna a fertőző gócok megjelölésével, aki eddig kételkedett volna, kik az elkövetők, legalábbis kételkedni kezdene eddigi "minden gyerek (ember) egyforma" nézetének helyességében!”
  • 3. nyugdíjas 2008. január 17. 10:13
    „Kedves ´plusz1´!

    Ha részleteznéd, hogy milyen körülményekre gondolsz? Csak nem az otthoni és/vagy az iskolai nevelésre, valamint a környezet nevelőhatásaira gondoltál...! Mert szerintem is itt kellene kezdeni, de az a baj, hogy ezt nem kezdeni kellene, hanem folytatni, amit már nagyanyáink, nagyapáink idejében folytattak, alkalmaztak..., de azok az ´erkölcsi´ normák ma már nincsenek. A ´szabadság´ fontosabb volt a magyarnak, mint az, hogy felelősséggel neveljenek, oktassanak és példát mutassanak. Csak nézz szét a mai világunkban, környezetünkben és mondj egy olyan példát, amely ´önmagában´ jó, elfogadható a gyermekeink számára.
    Ha van/volt vagy lesz kiskutyád, és bepiszkol a szobádba, akkor ezt a ´magatartását´ szeretnéd, hogy ne ismételje meg, ezért nagyon gyorsan, és esetleg drasztikusan is megpróbálod ´megtanítani´ arra, hogy ilyet mégegyszer ne tegyen. Tehát, próbálod csírájában ´elfojtani, megszüntetni´ azt, amit nem szeretnél még egyszer előforduljon. A márr ´elfajzott´ kölköket pedig nem lehet szépszóval nevelni, mert mint az ábra mutatja, ez a nevelési formula ´csődöt´ mondott.”
  • 2. plusz1 2008. január 17. 09:30
    „K. Nyugdijas!
    Szerintem meg olyan körülményeket kellene teremteni, hogy a gyerekeknek eszükbe se jusson ilyet csinálni.
    Tipikus, ahogy ön gondolkozik. Mint az egészségügyben.
    Nem az a megoldás, hogy tartsuk egészségesen a népet, sporttal, mozgással, iskolai testneveléssel, stb...
    Nem....Ha beteg leszel fizessél sokat a gyógyszerért, aztán meg még többet a gyógyszerek mellékhatásának a megszüntetéséért, stb...
    A fiatalkorú bűnözés meg nyilván nem a korhatárok tilitoligatásával lesz megszüntetve.
    Egyébként meg nem védeni akartam a blahás késelőt..
    Kevés szó esik az áldozatok jogairól is...
    Szép napot.”
  • 1. nyugdíjas 2008. január 17. 08:19
    „Úgy hallottam, hogy 12 évre szállítanák le a büntethetőségi korhatárt a Btk-ban. Ajánlanám, ismerve a magyar jogalkotók liberalizmusát, hogy most kellene 10 évre leszállítani ezt a korhatárt. Csírájában kell(ene)elfojtani azt, amit nem akarunk megengedni. Szigorúan és kökeményen kelle szembeszállnunk a gyermek-és fiatalkorú bűnözéssel, és akkor már gyermekkorban elveszzük a kedvüket a ´bűnelkövetéstől´. De számítok arra, hogy ha le is szállítják (csak) 12 évre a büntethetőségi korhatárt, maga a büntetés az elkövetett cselekményekért olyan elnéző lesz, hogy az csak újabb bűncselekmény(ek) elkövetésére sarkallja majd az ifjú titánokat, mert azt tapasztalják meg, hogy büntetlenül lehet bűnözni, csak egy kis ´hivatalos macerát´ kell elviselni...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalóriaégetés: spinninggel, futópaddal, vízi tornával

Szeged - Hazánk két legismertebb fitneszguruja, Béres Alexandra és Schobert Norbert is harcot hirdetett a napokban a karácsonyi háj ellen. Tovább olvasom