Délmagyar logó

2019. 03. 19. kedd - József, Bánk 5°C | 13°C Még több cikk.

Trabanttal vágott át Afrikán a balástyai kertész - Bitó Zoltán szerint nem a húszmilliós terepjáróval kell csapatni

Egy barátjával és annak kutyájával, Mogyoróval idén második alkalommal teljesítette a Budapest-Bamako távot a balástyai Bitó Zoltán. A mezőgazdasági vállalkozó és útitársa egy Trabanttal tette meg a több ezer kilométeres utat.
– Két évvel ezelőtt, az előző ralin ismerkedtünk meg. Zsoltnak majdnem elfogyott az üzemanyaga a mauritániai Tidzsikia előtt néhány kilométerrel, és én segítettem neki eljutni az első benzinkútig. Én két éve egy Opel Fronterával voltam, Vadász Zsolt barátom pedig Trabanttal – mesélt barátságuk kezdetéről a balástyai Bitó Zoltán. A mezőgazdasági vállalkozó azt mondta, dolgozik télen-nyáron, éjjel- nappal, 24 órában, jólesik neki néha elszabadulni a napi robotból.

Idén januárban már Zsolttal és kutyájával, Mogyoróval, a kínai shar peijel vágtak neki a több ezer kilométeres távnak egy Trabanttal. – Két éve a raliélmények miatt, idén a kulturális látnivalók vonzottak. Csatlakozott hozzánk Tokióból egy 25 éve Japánba szakadt hazánkfia, Hegedűs Imre egy 50 éves 360-as Subaruval, illetve egy 70 éves japán úriember, Takeda Masatosi, aki egy Subaru Foresterrel utazott, így lett a három autó egy karaván – mesélte a balástyai kertész. Arra a kérdésünkre, hogy melyik volt a legnehezebb szakasza a több ezer kilométeres afrikai utazásnak, azt válaszolta, hogy eljutni a Balástya vége tábláig, mert minden utazásnál az első lépések a legnehezebbek.
 


A budapesti Vadász Zsolt és kutyája, Mogyoró a balástyai Bitó Zoltánnal teljesítette a Budapest-Bamako ralit. Fotó: Török János
A budapesti Vadász Zsolt és kutyája, Mogyoró a balástyai Bitó Zoltánnal teljesítette a Budapest–Bamako ralit. Fotó: Török János

– Az autót a kihívás miatt választottuk, mert terepjáróval bárki tud menni terepen, de Trabanttal azért kicsit más. Illetve a fogyasztói társadalomnak is akartunk adni egy fricskát, mondván, hogy nem a 20 milliós Range Roverrel kell csapatni Afrikában, hanem a 100 ezer forintos Trabanttal.

– Minden sikeres ember mögött egy erős, határozott és segítőkész nő áll, akit az én esetemben Ibolyának hívnak, és ha ő nem lenne, ez az utazás sem jött volna létre – köszönte meg felesége támogatását a mezőgazdasági vállalkozó. Zoltán számára a legnagyobb kihívást a többhetes összezártság jelentette.
 

– Két hétig egy légtérben lenni valakivel a legnagyobb barátságnak is jó próbája. Volt olyan, hogy a tíz-húsz éves barátok a futamon olyan cudarul összevesztek, hogy az egyik átült egy másik autóba, vagy felszállt a repülőre, és hazajött. Két-három hét múlva olyan apróságokon tudsz összeveszni, hogy a másik hogy issza a vizet – mondta a balástyai kalandor.

– Az afrikai utakról általánosságban azt lehet elmondani, hogy minden igaz, és annak az ellenkezője is. Amit fehér ember nehezen visel, az például a határátkelőhelyek működése, amikor ujjlenyomat-olvasós határátkelőhelyen kockás füzetbe írják föl az autó rendszámát, és nem tudod neki elmagyarázni, hogy rá van írva az autóra a típusa, mert a határőr nem tud olvasni – mesélte.
 

– Soha nem éreztük, hogy veszélyben lennénk, de az gyakori, hogy írni-olvasni nem tudó férfiak töltött Kalasnyikovval a kezükben járkálnak, mi ezt nem minősítettük veszélynek – tette hozzá.

A Budapest–Bamako ralinak egyébként is megvannak a veszélyei: 2015-ben ott volt a Nyugat-Afrikában tomboló ebolajárvány, amibe bele is halt egy kislány Maliban, ezért a ralisokat csak saját felelősségükre engedték be az országba. Idén ezért nem is Mali fővárosa, Bamako volt az úti cél, hanem a gambiai Banjul. A vállalkozó legközelebb két év múlva ül megint egy Trabant volánja mögé, 2020-ban a tokiói olimpia a cél.
 
A fapados Dakar
A Budapest–Bamako rali fapados Dakarként is ismert magyar szervezésű afrikai autóverseny. Először 2005-ben rendezték meg, ekkor még csak 42 csapattal és 2005. decemberi indulással. Azóta a résztvevők száma folyamatosan emelkedik, ahogy a rali ismertsége is, nemzetközi szinten is. A rali a következő országokon halad át: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Nyugat-Szahara, Mauritánia és Mali. 2011-ben Szenegál, 2012-ben pedig már Gambia és Bissau- Guinea területén is. A ralin teljesítendő táv közel 8000 kilométer. Nincsenek megkötések a nevezésnél, bármilyen, az utcákon is használt járművel lehet nevezni. A rali jótékonysági célokat is szolgál Maliban.
A csapatok ajándékokat, adományokat gyűjtenek a helyieknek, amelyeket ők maguk vagy a külön e célból indított kamion visz ki. A Budapest– Bamakót 2016-tól kétévente rendezik meg.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasónk írta - Robotrinya

"Manapság számtalan film riogat azzal, hogy az egyre fejlettebb robotok előbb-utóbb a hús-vér… Tovább olvasom