Délmagyar logó

2019. 02. 22. péntek - Gerzson -3°C | 10°C Még több cikk.

Trócsányi László, a megye új díszpolgára: Megtisztelő Csongrád megyéért dolgozni

Csongrád megye, Szeged - Sokan azt hiszik, hogy szegedi születésű Trócsányi László, pedig a miniszter egyetemistaként ismerte meg a napfény városát. Azóta azonban nem szakadt el Csongrád megyétől, és úgy gondolja: ő Szegedhez tartozik.
A sajtóból értesült Trócsányi László arról, hogy Csongrád Megye Díszpolgára címmel tünteti ki a megyei közgyűlés, amit a nemzeti esten vehetett át március 14-én. Az igazságügyi miniszter, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora lapunknak elmondta, meglepte, de egyben örült is, hogy a megye díszpolgára lehet.

– Számos elismerést, kitüntetést kaptam már életemben, de ez az egyik legkedvesebb, hiszen ezt egy közösségtől kaptam, s Szegedet valóban az otthonomnak tartom, ezer szállal kötődök Csongrád megyéhez – fogalmazott. A díszpolgár szót elemezve azt mondta, a polgár szónak pozitív tartalma van, azt is jelenti, hogy a közösségért dolgozó emberről van szó, ami benne mindig is megvolt.
 
Trócsányi László számára a közösségtől kapott díj az egyik legkedvesebb. Fotó: Karnok Csaba
Trócsányi László számára a közösségtől kapott díj az egyik legkedvesebb. Fotó: Karnok Csaba

Trócsányi László 1975-ben érkezett Szegedre, itt kezdte meg jogi tanulmányait, belső baráti körét itt alakította ki, olyan embereket ismert meg, akikkel a mai napig jó kapcsolatot ápol. Elmondta, élvezte az itt töltött egyetemi éveket, sok Csongrád megyei fiatallal tanulhatott együtt,s budapestiként itt ismerte meg a vidéki életet. Kiemelte, az itt élők gondolkodásmódja sokkal közelebb állt hozzá, mint a fővárosban élőké, ezért is vált otthonává Szeged. Jogi tanulmányait végül az ELTE-n fejezte be, mivel a tanulmányai ideje alatt dolgozott is, de nem sokkal a diploma megszerzése után, az 1980-as évek közepén visszatért a napfény városába, a Szegedi Tudományegyetemre került először óraadóként.

– Generációk nőttek fel a kezem alatt, akik között nagyon sok Csongrád megyei fiatal volt Mórahalomtól Kisteleken és Hódmezővásárhelyen át egészen Szentesig, s ez is erősítette a térséghez való kötődésemet. Úgy látom, hogy Szegedért és Csongrád megyéért dolgozni fontos feladat, ezt tettem nagykövetként is, és teszem miniszterként a mai napig – részletezte.

Kérdésünkre elmondta, számára egész Csongrád megyének van egy varázsa, például Mártély természeti értékei párjukat ritkítják, ha Hódmezővásárhelyre látogat az ember a Tornyai János Múzeumba, a térség képzőművészetét ismerheti meg, míg Szeged egy élhető, külföldi hallgatókkal teli színes város, ahol otthon érzi magát.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a Kossuth Lajos sugárúton: három autó koccant, két embert bevitt a mentő

Baleset a Kossuth Lajos sugárúton: három autó koccant, két embert bevitt a mentő
Még tart a helyszínelés, vezessenek óvatosan! Tovább olvasom