Délmagyar logó

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 1°C | 12°C Még több cikk.

Tudástár félidőben

137 millió forintos uniós támogatással interaktív természeti tudástár létesül 2011-re a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképző karának Boldogasszony sugárúti épületében.
A harmadik emeleti termekben tegnap Viskolcz Béla főiskolai docens kalauzolta a sajtót, és mutatta be a félidejénél járó beruházást. Többek között állattani preparátumgyűjtemény és ásványtani kollekció várja majd a látogatókat. Az érdeklődők ásványokkal kísérletezhetnek, kémiai reakciókat hozhatnak létre.

A földi malac csontváza mellett elhaladva csütörtökön az előadóteremben is szétnéztünk, ahol kipróbálhattuk, milyen nehéz egy deciliter higany, és láthatóvá váltak a környezetszennyezéssel kapcsolatban gyakran emlegetett nitrogén-oxidok.

A tudástárban egyszerre nagyjából két busznyi látogatót tudnak majd fogadni. Vikolcz Béla kifejtette: elsősorban turisztikai attrakcióról van szó, nem tanítani akarnak. De „ők sem tudnak kibújni a bőrükből", éppen ezért szeretnék felkelteni a diákok érdeklődését a természettudományok iránt.

Két év múlva nyílik meg az egyetem interaktív kiállítása. Egyszerre kétbusznyi látogatót tudnak majd fogadni. Fotó: Frank Yvette
Két év múlva nyílik meg az egyetem interaktív kiállítása. Egyszerre kétbusznyi látogatót tudnak majd fogadni. Fotó: Frank Yvette

Szakemberekre ezen a területen is szükség van, és sok tanuló ódzkodik a kémiától, fizikától, biológiától. Szeretnék, ha ez változna, és ehhez a tudástár is hozzájárulna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Motoros gázolta el Katona Mártát

A szegedi traumatológiai klinikán kezelik Katona Márta szegedi gyermekgyógyász professzort, akit a hétvégén gázolt el egy motoros. Tovább olvasom