Délmagyar logó

2019. 01. 22. kedd - Vince, Artúr -4°C | 0°C Még több cikk.

Túl bonyolult az Erzsébet-program?

Szeged - Kevés az információ, drágák a résztvevő szálláshelyek – véli egy olvasónk, aki nyert az Erzsébet-program üdülési pályázatán. Hosszas utánajárás után úgy döntött: mégsem él a lehetőséggel. Nem nyaral, és visszakéri a befizetett önrészt.
Nincs valódi választék a szálláshelyekben, és nincs megfelelő tájékoztatás az Erzsébet-programról – panaszkodott egy 73 éves olvasónk, aki pályázaton nyert 40 ezer forintos üdülési lehetőséget, amelyet 10 ezer forint önrész befizetésével használhat fel. Olvasónk az önrész összegét már el is telefonálta, hogy megtudja: hol és hogyan veheti igénybe az üdülési szolgáltatásokat. Azért fordult lapunkhoz, mert szerinte sokan vannak hasonló helyzetben.

– Várják a nyugdíjasok az utalványt, amivel majd fizethetnek nyaraláskor. De ez nem így működik, ennél bonyolultabb a dolog. Miért nem lehetett egy részletes tájékoztatót is küldeni a programról? Én végül Gyulára utaztam, és a fürdőben kérdeztem utána a lehetőségeknek – mondta.

– Az Erzsébet-program a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere. Az első lépéseként 2 milliárd forint értékben meghirdetett szociális üdülési pályázaton összesen 75 ezer honfitársunk, nagycsaládosok, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők részesültek névre szóló támogatásban üdülési szolgáltatás formájában. A sikeres pályázók március végéig kaptak értesítést arról, hogyan használhatják fel az elnyert támogatást. A www.erzsebetprogram.hu oldalon található foglalási rendszerben megtekinthetik a programban részt vevő üdülőket, turnusokat és az árakat – írta érdeklődésünkre Benkő Krisztina, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. sajtómunkatársa.

Meghosszabbított határidő

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány meghosszabbította az önrész befizetésének határidejét, így a pályázók által fizetendő 10 ezer, valamint a nagycsaládosok esetében a gyermekek, illetve a fogyatékossággal élők esetében a kísérők után fizetendő 5000 forintos önrészt legkésőbb 2012. május 25-éig van lehetőségük az érintetteknek befizetni. A befizetést követően, legkésőbb a 8. munkanapon a postai értesítőben szereplő e-szelvény aktiválódik. Ez azt jelenti, hogy ettől a naptól kezdve foglalhatnak szálláshelyet.  

Olvasónk szerint ezzel a nyugdíjasok nincsenek kisegítve, mert ennek a korosztálynak még mindig nem rutin az internethasználat. Ezzel kapcsolatban Benkő Krisztina közölte: a pályázók munkanapokon 8–16 óra között telefonos ügyfélszolgálatuktól is kérdezhetnek. Olvasónk kifogásolta azt is, hogy túl kevés a programban részt vevő szálláshely, azok szerinte drágák, és nem könnyíti meg a felhasználást, hogy a támogatás csak szálláshelyfizetéskor vehető igénybe – de mondjuk fürdőbelépőre nem váltható –, és a szállásadók nem adhatnak vissza belőle.

– Nem tudok egy üdítőt meginni vagy egy ebédet megenni, mert csak a szállást fizethetem a 40 ezer forintból. Ráadásul kísérő szálláshelyére nem fordítható a támogatás amit kaptam, pedig inkább mennék feleannyi időre, de másodmagammal – mondta.

– A Human-Jövő 2000 Kft., amely állami tulajdonban lévő nonprofit társaság, az állami vagyon megőrzése mellett a hatékony működés és a szociálisan hátrányos helyzetű nyertes pályázók rászorultságát figyelembe véve alakította árait – kommentálta az árpanaszt a Nemzeti Üdülési Szolgálat sajtóosztálya.

– Én így nem kérem ezt az üdülést – döntött végül olvasónk, aki a www.erzsebetprogram.hu oldalon található formanyomtatvány kitöltésével igényelheti vissza a már befizetett önrészt. Mivel internetelérése továbbra sincs, kinyomtattuk és elküldtük neki a nyomtatványt.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. X_Y 2012. május 25. 18:11
    „31. NP1 2012.05.25. 07:33

    Ma az egyetlen kommunista párt a FIDESZ...”
  • 31. NP1 2012. május 25. 07:33
    „X_Y

    A szociális érzékenység nem pártfüggő.
    Lézer Jani - aki szerint mindenki annyit ér amennyije van - ezek szerint a legnagyobb "cucilisták" egyike.”
  • 30. X_Y 2012. május 25. 06:48
    „28. csmano 2012.05.24. 17:03

    A szociálisan oly érzékeny Szücsii-t az sem zavarná ha a nyaralása kábítószerből, vagy gyerekmunkából lenne fedezve. Tipikus cucialista embertípus: mindegy milyen áron, csak most pillanatnyilag nekem legyen jó...”
  • 29. gavallér 2012. május 24. 18:34
    „28. csmano.
    Ez a veleje.”
  • 28. csmano 2012. május 24. 17:03
    „Szücsii, mi adófizetők fizetjük neked az utat, de természetesen jó időt és nyaralást kívánunk.
    Persze így jó hangzik a 35 ezer forint, de azt látva, hogy az adóból egy rakás pénz "elfolyik" ismeretlen zsebekbe, sok embernek nem tetszik.”
  • 27. mirjam 2012. május 24. 16:27
    „18. Szúrkoló 2012.05.24. 14:04
    Köszönöm a segítséget,remélem sikerülni fog.”
  • 26. NP1 2012. május 24. 16:19
    „Szücsiii
    Nem azt mondtam, hogy hagyd ki.
    Csak az általam idézett mondatod a szociális érzékenységedről azért sokat elárul... Azt, meg csak csendben jegyezem meg, nem az állam fizeti a különbözetet, hanem mi adófizetők.
    Nem a segítség, hanem a pökhendi hangnem ellen van kifogásom.”
  • 25. Manitu007 2012. május 24. 16:10
    „Mi is nyertünk a pályázaton.Nekünk 15 ezret kellett befizetnünk,és 60 ezer forint értékben kaptunk.Legalább is azt gondoltuk megkapjuk ténylegesen is.Úgy véltük ekkora összegből 1 teljes hetet el tudunk tölteni a Hévízen mert találtunk olyan szállást ahol ennyiből megúsztuk volna. .Mindketten protézis műtéteken vagyunk túl.Ehelyett egy úgy nevezett E számlára kaptuk az összeget.Az oldalukon keresztül kellett szállást találni,természetesen Hévíz nem volt a listán,így Balatonlelle mellett döntöttünk s 5 nap 4 éjszakát kaptunk 60 ezer forintért .Ez két fő reggelivel.
    Persze mielőtt támadnátok ennek is örülünk, de 60 ezer forint kicsit sok szerintem.Valamelyik önkormányzat üdülőjében leszünk elszállásolva amint egy nonprofit kft üzemeltet. Terméseztessen várjuk nagyon és köszönjük is szépen”
  • 24. X_Y 2012. május 24. 15:28
    „19.Szücsiii 2012.05.24. 14:13

    "ebben lesz bőséges reggeli és vacsi is."

    ja, hogy ez még csak ígéret...Lehet hogy fogsz te még egy nagyot csodálkozni, ha majd kiderül hogy "a bőséges reggeli" egy 2 napos kifli a vacsi meg egy pohár víz..:)

    Vagy majd kiderül hogy éppen akkor éppen ott pont nincs hely, de helyette elmehetsz egy kissé penészes faházba önellátással kicsit többért :)”
  • 23. Szücsiii 2012. május 24. 15:25
    „22. NP1 2012.05.24. 14:32
    Akkor szerinted ha végre akadt lehetőségünk elmenni a panelből a csöppségeinkkel 1 hétre nyaralni, akkor is hagyjjuk ki, mert túl sok az árának az a része, amit az állam fizet? Ezt ugye senki se gondolja komolyan. A mai villágban főleg.”
  • 22. NP1 2012. május 24. 14:32
    „Szücsiii 2012.05.24. 14:13

    " Tőlem 2millió is lehet az ára, ha nekem csak 35 pénzt kellett érte adnom. " - azért b@-meg mert a különbözetet mi fizetjük!!!!!!”
  • 21. nacus 2012. május 24. 14:29
    „Azt még hozzátenném,hogy nem tudtuk kettőnknek a " kedvezményes" nyaralást lefoglalni,egyedül megyek a Balatonra 4 éjszakára reggelivel és plusz költség az utazás, az ebéd vagy a vacsora,ami ott nem olcsó így még egy 20-ast minimum be kell tennem a pénztárcámba.Egy vígasztal,hogy ha rossz idő lesz akkor is tudok balatoni képeket festeni,eltelik az idő,mert fürdeni biztos nem lehet előszezonban.
    Egy biztos : utoljára igényeltem" kedvezményt" ,Majd megyek pihenni,ha összegyüjtöttem a rávalót és nem kell a mellüket verni az adományozóknak,hogy milyen sok rászorulót juttattak nyaraláshoz,mert nem igaz !”
  • 20. Szücsiii 2012. május 24. 14:15
    „Egyébként mi konkrétan egy Balatonvilágosi vízparti apartmann-t választottunk.
    http://erzsebetprogram.hu/udulok.php?azon=11&kat=1”
  • 19. Szücsiii 2012. május 24. 14:13
    „Az Erzsébet program pályázatán nyertem, sajnos február végéig lehetett rá jelentkezni. 3 gyerekünk van. Én kaptam 40ezerft-ot 10ezer önrésszel, a gyerekek 20-20 ezret, 5 ezres önrészekkel. és a feleségem valamiért náluk külön számít, az szintén 40ezer 10ezer önrésszel. Valóban összeadva 160000 a 6 nap, ami túlzás. De a mi szempontunkból 10+5+5+5+10= 35000 ft + 3000 ft idegenforgalmi adóért 6 napot töltünk a Balcsin, és ebben lesz bőséges reggeli és vacsi is. Ezt én ennyiből nem tudnám kihozni máshol. . Tőlem 2millió is lehet az ára, ha nekem csak 35 pénzt kellett érte adnom. Igazatok van, lehúzás szagú a dolog, de szerintem megéri. És egyébként nem ismerek senkit, csak kitöltöttem a pályázatot amikor megjelent, és megkaptam. (A nagycsaládos feltétele az volt h van munkahelyem, és egy főre kevesebb mint 100000 ft/hó jut)”
  • 18. Szúrkoló 2012. május 24. 14:04
    „mirjam-
    neked üzenem, hogy a befizetett összeget z erzsebetprogram.hu oldalon az Erzsébet programnál a " Feltöltődés" címszó alatt a " Méltányossági kérelem az önerő visszafizetéséhez, nyomtatványon lehet kérni.”
  • 17. kiokushyn 2012. május 24. 13:54
    „Szücsiii
    Én is kérném az infókat, hogy hol is van ez ennyiért? Bár gondolom, nem kapok választ!”
  • 16. Szúrkoló 2012. május 24. 13:48
    „Az Erzsébet program,legalábbis az a része,ami az alacsony nyugdíjasoknak szól"na" EGYENLŐ A NULLÁVAL!. Szerintem az egész program csak annak a pár kijelölt üdülőnek kedvez,amiket megjelöltek, hogy ott lehet beváltani.
    Ha már újítottak,vagy szigorítottak az un.üdülési csekk programon,akkor miért nem lehetett a 40.000 Ft.-os összeget több címletben kapni, s szállásra és fürdőjegyre, netán étkezésre is felhasználni. Az egész akcióval csak az a néhány legfőképp balatoni üdülő járt jól, akiket erre kijelöltek. Arról nem is beszélve,hogy a hozzátartozónak ,aki mondjuk nem fér bele ebbe a "szociális"-nak nevezett " támogatásba, fizetnie kell. Teljesen igazat adok az előttem szólóknak,akik kifogásolják azt a fajta gondoskodást rólunk.Nem kell inkább,nem fizették be sokan ,azért is hosszabbították meg. Nem lenne helyesebb átgondolni az illetékeseknek még egyszer és egy egyszerűbb, jobb megoldást találni, ami a legtöbb rászoruló nyugdíjasnak megfelelne. Rájuk bízni, hogy hol akarják eltölteni azt a néhány napot, és nem úgy ,hogy ha fürdő helyen szeretnék,akkor még ugyanannyit fizessenek rá,mint amennyit kaptak.Miből?????”
  • 15. csapokrisz 2012. május 24. 13:24
    „Mi is nyertünk a nagycsaládos pályázaton 1 felnőtt 4 gyerekkel. A feleségem után csak véletlenül derült ki, hogy nem 20.000 ft-ot, hanem csak 10.000 ft-ot kell fizetni. Tájékoztatást sehol nem kaptunk. Kb. 20 olyan szállás közül lehetett választani, ahol a legtöbb faház reggelivel vagy önellátással 5 nap 4 éjszaka 160.000-ért. Nevetséges. 160.000-ért a görög tengerparton nyaralhatnék több mint 1 hétig főszezonban. Tanulság. Soha nem pályázunk többet semmire. Inkább kikuporgatom a nyaralás árát több éven át, de normális helyre megyünk olcsóbban és nem 4 napra, hanem 7-re.”
  • 14. mirjam 2012. május 24. 13:22
    „Anyósom dettó így járt.Telefonon azt mondták,nincs lehetőség a pénze vissza adására,tehát BUKTA.Írja már meg valaki,hogy milyen oldalon lehet vissza kérni a pénzét,mert szeretnék segíteni rajta.”
  • 13. X_Y 2012. május 24. 13:12
    „Ez a böskeprogram arra jó hogy pár csókos szállodás hulllára keresse magát..
    "6 napra, svédasztalos reggeli, 3 fogásos vacsi, és ez összesen 35 + 3 adó = 38000 HUF"

    És az a többi adófizetőnek kb. 200 rugóba került. és akinek nem telik autóra meg benzinre az hajtogathat kiscsákót vagy kishajót az utalványából...”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem könnyű lemondani a szemétszállítást

Igazságtalannak tartja a dorozsmai Ungi István, hogy subasai zártkertjében is fizetnie kell a szemétszállításért, holott 2010 óta nem viszik el szemetet portájáról. Tovább olvasom