Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Túrabakancsban győztek a szegedi nyolcadikosok: Országos versenyen lett első a Fekete István iskola csapata

Szegedi csapat nyerte meg az Eötvös Loránd Országos Természettudományi Versenyt. A Fekete István Általános Iskola nyolcadikosai 136 csapatot utasítottak maguk mögé. A komplex tudásbajnokságban a legnehezebbnek azt találták, hogy sokat kellett túrázniuk az állomások között.
A hétvégén rendezték meg az Eötvös Loránd Országos Természettudományi Versenyt Celldömölkön. A híres fizikus halálának centenáriumára emléket állító megmérettetésre összesen 136 csapat nevezett. A kétkörös online forduló legjobb 12 csapatát hívták meg a döntőre, amelyről mindenki csak annyit tudott: mivel a Ság hegyen rendezik, vélhetőleg papír és ceruza helyett kényelmes túrabakancsra lesz leginkább szükség.

A diákoknak a helyszínen először Eötvös életéről kellett tesztet kitölteniük, majd geofizikusok mutattak be nekik különböző eszközöket – ezekhez kapcsolódó kérdéseket is feltettek. A délutáni fordulóban a hegyen kijelölt hat állomást kellett bejárniuk. A feladatok között volt többek között sűrűségmérés, amelyhez csak eszközöket kaptak, a módszert nekik kellett kitalálniuk, vagy éppen a káposztalé kémhatásvizsgálata, illetve olyan kísérletek, amelyek alapján számításokat kellett végezniük – például, hogy egy év alatt az ember mennyi szén-dioxidot lélegez ki.

– A földrajz- és a fizikatananyagot átismételtük, gyakorlatilag így készültünk a versenyre. Volt, hogy a gyerekek 8 tanóra után is itt ültek délután 5-ig. Szerencsére, mivel órákon sokat kísérletezünk, ezek a helyzetek sem voltak a versenyen idegenek a gyerekek számára, miközben volt olyan is a mezőnyben, aki fel sem ismerte a rugós erőmérőt – mondta el felkészítő tanáruk, Gauder Graciella. Bár 6 és 8 osztályos gimnáziumok csapatai is részt vettek a versenyen, a Fekete István iskola diákjai tökéletesen helytálltak. Saját bevallásuk szerint a legnehezebbnek azt találták, hogy sokat kellett túrázniuk a verseny közben. 

Az országos győzelemmel emlékérem, könyvjutalom és fürdőbelépő járt, a csapat két tagja azonban valószínűleg sokat profitált belőle, hiszen Sári Balázs és Csala Hanga természettudományos orientációjú osztályban tanul majd tovább. Kovács Nimród pedig – aki 5 nappal a döntő előtt ugrott be helyettesíteni az addigi csapattagot, Mátyás Lénárdot – a verseny alatt szerette meg a természettudományokat. Mint mondta, bár két tannyelvű gimnáziumban folytatja majd tanulmányait, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ennek hatására ebben az irányban tanuljon tovább.

Meseismeretben is remekelt az iskola

A 7 mérföldes csizmában hetedhét határon című mesevetélkedőben is sikeresen szerepeltek az iskola diákjai: a negyedikes csapat 504 indulóból harmadik lett az országos versenyen, miután a megyei fordulót megnyerték. A döntőre 16 Benedek Elek-meséből kellett felkészülni, majd az arra vonatkozó kérdésekre fejből válaszolni. A csapat tagjai Sztancsik Tünde, Farkas Noémi, Tóth Tamara és Topal Jázmin voltak, illetve velük készült Szabó Fanni is. Felkészítő tanáruk Börcsök Andrea volt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kívül fényes - belül nem: egy tisztes külsejű bérház problémáiról - 50 évvel ezelőttről

Kívül fényes - belül nem: egy tisztes külsejű bérház problémáiról - 50 évvel ezelőttről
Érdemes fellapozni a 109 éves Délmagyarország archívumát, a régi cikkekből nemcsak hely- és kultúrtörténeti érdekességeket tudhatunk meg, hanem gyakran azt is, hogyan gondolkodtak elődeink. Tovább olvasom