Délmagyar logó

2019. 03. 26. kedd - Emánuel 6°C | 14°C Még több cikk.

Tűzifából odú: összefogtak a madarakért - Fotók

Huszonhét évig készített fajátékokat a szegedi Borsi Ferenc - most mozgalmat indított, hogy minél több lakott területen lévő fára, kiserdőbe kerüljenek madárodúk.
 Az ötlet nem az övé, de nyugdíjas lévén van ideje arra, hogy a kezdeményezést népszerűsítse. Kedden a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium diákjai tanáruk, Szabó József Kristóf és az odúkihelyezést szintén támogató Bódi János felügyelete, Ferenc útmutatása mellett két fára erősítettek odút. Ferenc és János is az egykori szakközépiskolába járt – ahogyan Makrai László, a Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezetője. A cégtől érkezett a tűzifa, amelyből Ferenc műhelyében a madaraknak alkalmas lakóhelyek készültek.
 
Tűzifából odú: összefogtak a madarakért. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

Miért érdemes odút telepíteni? – A körülöttünk lévő erdőkben nincsenek odvas fák, ahol fészkelni lehetne. Ahol mégis talál élőhelyet a madár, ott megtelepedik – magyarázta a negyedik évfolyamos Szabó Dóra. – Nem biztos, hogy azonnal megfelelőnek találják az odút. Előfordul, hogy egy évig csak nézegetik, kerülgetik, mire hozzászoknak, és elfogadják.

Az odúkat mindennap másik csapat diák szereli. Ferenc arra számít, hogy a fiatalok, miután elvégzik az iskolát, saját lakóhelyükön is megvalósítják az ötletet. A madarak szomszédsága azért jó, mert összeszedik a ház körül a nem kívánatos rovarokat. Emellett – mint Bódi János mondta – reggel, egy kávé mellett nagyon jó nézegetni, ahogy az etetőre megérkezik a cinkék után az őszapó.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyoldalú együttműködési megállapodás született a Szeged- Csanádi Egyházmegye részvételével

Négyoldalú együttműködési megállapodás született a Szeged- Csanádi Egyházmegye részvételével
A hallgatók megkapják azokat az alapvető általános biztonsággal, bűn-és balesetmegelőzéssel… Tovább olvasom