Délmagyar logó

2019. 05. 27. hétfő - Hella Még több cikk.

Új gondozóház épül Ruzsán

Hamarosan új helyre költözhet Ruzsán a gondozási központ. A jelenlegi intézményben 25 idős nappali ellátásáról gondoskodnak, emellett a szociális étkeztetés és a tanyagondnoki feladatok is hozzájuk tartoznak.
Az épület az 1950-es években készült lakóháznak, amely nem akadálymentesíthető, és ki is nőtte már a szociális intézmény. 

Az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban 150 millió forintot nyert arra, hogy lakosait minél korszerűbb körülmények között tudja ellátni. – Ehhez saját forrásból még 10 millió forintot hozzátettünk, így új létesítményt tudunk építeni a Tömörkény téren – mondta a hétfő reggeli alapkőletételen Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere. Az időkapszulát a település vezetője mellett Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Makra Ágnes, a Ruzsai Gondozási Központ intézményvezetője tette le. A kapszulában a támogató okirat mellett pénzérmék, a Ruzsai Hírek és a Délmagyarország legfrissebb száma is helyet kapott. 
 
Új helyre költözhet a ruzsai gondozási központ - Fotó: Frank Yvette - Galéria

 Az új központ építését a héten elkezdik: Makra Sándor, a kivitelező cég vezetője azt mondta, a munkaterület átvétele után kezdik meg a munkálatokat, amelyek a tervek szerint az év végéig tarthatnak. Az új épületben nappali klubszoba, szociális helyiségek, étkezők, irodák és garázsok is helyet kapnak az önkormányzat telkén. A jelenlegi intézmény legnépszerűbb eleme egy kemence, amelyben az idősek a baba-mama klub tagjaival közösen sütögetnek, így az új helyen is építenek egy hasonlót a nyitott terasz mellett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetések a bíróságok napján

Kitüntetések a bíróságok napján
Ünnepségen emlékeztek meg a Szegedi Ítélőtáblán a bíróságok napjáról. A táblabíróság bíráit és… Tovább olvasom