Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Új Tisza-híd: Móra Ferenc kapta a legtöbb szavazatot

Szeged - Pénteken véget ért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen indított kampány az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd elnevezésére.
A cél az volt, hogy a lakosság is aktívan részt vehessen a név kiválasztásában. Az érdeklődés nagyságát az a több mint tízezer szavazat bizonyítja, mely péntek délig érkezett. A szavazók többsége Móra Ferenc hídnak nevezné el az M43 Tisza-hídját.

Az M43 autópálya nyomvonalán épülő új Tisza-híd névadási kampánya március 12-én indult, mely során a lakosságtól vártak javaslatokat a híd nevére. Az április 16-ig beérkezett, közel 1 500 különböző névjavaslat közül egy szakmai zsűri választott ki öt nevet. A Gyevi híd, Móra Ferenc híd, Napfény híd, Radnóti Miklós híd és Szent-Györgyi Albert híd elnevezésekre a május 14-ig lehetett szavazni a NIF Zrt. és a Délmagyarország weboldalain.

Az elmúlt négy hét során több mint tízezren kattintottak valamely névre a két szavazóoldalon. A győztes fölénye óriási: a Móra Ferenc elnevezés kapta a szavazatok 51%-át, míg a második és harmadik helyen szoros küzdelem után a Napfény híd és a Szent-Györgyi Albert híd elnevezés végzett, 19 és 18%-os eredménnyel. Az összesített szavazatszámok alapján a Gyevi híd és a Radnóti Miklós híd elnevezés kapta a legkevesebb voksot.

Olvasóink írták

73 hozzászólás
  • 73. Vyk 2010. május 21. 21:52
    „Akár hogy is jött ki ez a meglepő végeredmény, az olvasókat illene tájékoztatni, hogy ne haljanak meg hülyén.
    Elég sokan hangot adtunk a furcsaságnak.”
  • 72. papsajt 2010. május 20. 09:34
    „"az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd nem a legtöbb ember által javasolt, Horthy Miklós névről kapja majd a nevét"”
  • 71. 3xhe 2010. május 20. 07:01
    „Móra Ferenc nevét elsőként én tartottam alkalmasnak névadónak, remélem egyszer biciklivel a hídon ingyen átmehetek!!!”
  • 70. daveedbrown 2010. május 18. 18:08
    „dehát a Szent-Györgyi Albert kapta az 56%-át!!
    Csalik a dmonlájn????”
  • 69. török 2010. május 18. 17:45
    „68. De ki az, aki szerint Szent-Györgyi Albert neve nem érdemel egy hidat? Ezt nem értem. Már a SZOTE ÁOK is SZTE ÁOK lett, már az sem Szent-Györgyi. Akkor legalább ezzel kompenzálhatnák.

    Mindegy, ez úgyis csak egy autópályahíd a város szélén, aztán remélem, valamikor észbe kapnak, hogy elfelejtettük, mekkora dicsősége Szegednek Szent-Györgyi.”
  • 68. SP 2010. május 18. 17:34
    „""66. hozzászólás török 2010.05.18. 17:01
    Annyiban örülök a dolognak, hogy ha egyszer lesz egy déli hidunk, akkor lehet az a Szent-Györgyi Albert, és az úgyis pont az új klinikai tömb mellett lenne. De ez egyelőre csak álom. :)"""

    Logikus, de pont ezért lesz más, ha nem cserélődnek ki a döntnökök addig. Móra II. biztos nem lesz.”
  • 67. Logaritmus 2010. május 18. 17:16
    „"ki a fene hivja például az ujhidat...Bertalan hidnak?"

    Most senki, mert évekig "csak" új híd néven ismerte mindenki. Gondolom 5-10 év múlva a Bertalan híd lesz az általános.

    Móra Ferenc híd.... jól hangzik, Móra Ferenc megérdemli, hogy egy modern híd viselje a nevét.”
  • 66. török 2010. május 18. 17:01
    „Annyiban örülök a dolognak, hogy ha egyszer lesz egy déli hidunk, akkor lehet az a Szent-Györgyi Albert, és az úgyis pont az új klinikai tömb mellett lenne. De ez egyelőre csak álom. :)”
  • 65. török 2010. május 18. 16:57
    „Én Szent-Györgyi Albertre szavaztam, sajnálom, hogy nem ő nyert. :(

    Zehn: a netes szavazás eredményét kaptad meg, mint a villamosnál is, e-mailben. Utána adják hozzá a postait.

    Nem, nem, soha: nem kell bélyeg, mert ingyenes volt a feladása. És igen, a sok nyugdíjas, hidd el, hogy ingyen feladta.”
  • 64. ibibi 2010. május 18. 16:47
    „Az hogy kulturális célokra Móra Ferenc nevét adják az rendben van , de hogy egy hídnak ilyen nevet adjanak ez nem igazán találó.Legyen ALFÖLD -HÍD mégiscsak jobban illik a környezethez.”
  • 63. ibibi 2010. május 18. 16:47
    „Az hogy kulturális célokra Móra Ferenc nevét adják az rendben van , de hogy egy hídnak ilyen nevet adjanak ez nem igazán találó.Legyen ALFÖLD -HÍD mégiscsak jobban illik a környezethez.”
  • 62. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 18. 16:32
    „senki nem hivja bertalannak.
    ez teny.”
  • 61. SP 2010. május 18. 15:21
    „Bocs, amit leírtam, az csak tipp a kiválasztásra.
    Igazából a hidakat sokan régi meg új néven említik. A most épülőről feltehetőleg a 43-as hídként fognak majd beszélni.
    A Mórát a szakmunkásképző, a városrész, a park, a múzeum, utca, körút stb. miatt már felhasználták.
    A híd kapcsán már szinte "elcsépelték". Jóból is megárt a sok.
    Valahogy visszájára sült el a dolog.”
  • 60. csonakos 2010. május 18. 15:12
    „Értehetetlen, mert a többség a Nóbel díjas szegedire szavazott! Akkor meg minek kell szavaztatni ha nem a szavazás dönt? A két ember nem egy kategória!”
  • 59. tarkan 2010. május 18. 14:53
    „Vagy "Itt az idő"-Híd:::))"Szorgos népünk győzni fog"stb,stb, akkor meg mi a lo.....akármilyének játszák el ezta szavazósdit,igaza volt itt többeknek hogy ezt kész tényként is közölhették volna,hogy mondjuk hazánk "nagy"szülöttéről Horn -hidra nevezték el a "bizottságban ",ki a fene hivja például az ujhidat...Bertalan hidnak ???Cirkusz az egész::)))”
  • 58. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 18. 14:45
    „külvárosi hid.
    ez a legjobb .
    :P”
  • 57. SP 2010. május 18. 14:25
    „I. forduló:
    Népszavazás célja és eredménye a bizottság elé kerülő 5 név kiválasztása a sok közöl:
    Szent-Györgyi Albert híd 56%
    Napfény híd 22%
    Gyevi híd 13%
    Móra Ferenc híd 5%
    Radnóti Miklós híd 4%
    Nem a híd nevének eldöntéséről szólt a szavazás, hanem arról az 5 kiválasztottról, ami a bizottság elé kerül egyenlő eséllyel.
    II. forduló:
    A bizottságon belüli "szavazás", döntés. Eredménye a Móra híd megnevezés.”
  • 56. tarkan 2010. május 18. 13:52
    „Minden tiszteletem a szavazóké,de nem lenne szerencsésebb a Szent-Györgyi hid elnevezés???Móra Ferenc méltán emlegetett nagy írónk "kapott egy múzeumot és a mögötte lévő parkot is,bár ez utóbbi inkább a "Stefánia"-névre hallgat,szóval lehetne más is bár mondom semmi bajom az elképzeléssel csak kicsit túl egyszerű elintézésnek látom,persze ez csak az én véleményem::)))”
  • 55. dmcsotany 2010. május 18. 13:09
    „Tisztelt Szerkesztőség!

    A sok töltelék cikk helyett az érdekelne igazán bennünket, hogy miként lehetséges, hogy a szavazásnak egyszerre 2 eredménye van.
    http://www.delmagyar.hu/jatek/eszaki-hid/?deeplink=9185#votepic_9185
    és
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/uj_tisza-hid_mora_ferenc_kapta_a_legtobb_szavazatot/2158490/

    Ugyanez a villamos színe szavazásnál.
    Információ éhségünk mérhetetlen a témával kapcsolatban.
    Kérem segítsenek rajtunk!! Ne kelljen hülyén meghalnunk. :-)”
  • 54. Mignon 2010. május 18. 12:44
    „Szerintem, idaig a 12.-ok kedves Hozzaszolo velemenye a legjobb...!

    :))”
73 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hídmosás, útfelújítás Csongrád megyében

Szeged - Mától csütörtökig mossa a Magyar Közút Zrt. a megyei hidakat. Tovább olvasom