Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 14°C | 25°C Még több cikk.

Varga Ádámot augusztus 10-én és 12-én műtik Düsseldorfban

Szeged - A Varga családnak sikerült olyan időpontot megbeszélnie a düsseldorfi klinikával, amely mindenkinek megfelelő. Augusztus 10–12-én lesz a második őssejtbeültetés Németországban.
A múlt héten már áteshetett volna a második műtéten a mozgássérült 12 éves szegedi kisfiú, Varga Ádám, ha a kölni klinika fogadni tudta volna. Megírtuk: a német egészségügyi intézet Düsseldorfban új klinikát épített, emiatt felborultak a korábban rögzített időpontok. Ezt a Varga Ádám kölni őssejtkezelését intéző Balogh Csaba, az S. O. S. Alapítvány elnöke közölte a Varga családdal. Akik kétségbeestek, hiszen már lefoglalták tavalyi szállásukat, a MÁV-tól pedig megkapták volna azt a mikrobuszt, amelyet most is az édesapa kollégája, Kordás József vezetett volna.

Először úgy nézett ki, nem tudják átszervezni a programot. Tegnapra kiderült, sikerült olyan időpontot összehozni, amely mindenkinek megfelelő. A család augusztus 8-án utazik, 10-én veszik le a csontvelőt, 12-én kapja meg Ádám az őssejteket, és 16-án utazhatnak vissza. Szállásuk Kölnben lesz, annál a német családnál, amelyik tavaly – mellesleg szintén augusztus első hetében – fogadta őket, innen járnak át a közeli Düsseldorfba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zuhogó esőben szállt a láng

Szeged - Közel a nyári napfordulóhoz és Szent Iván éjjeléhez a fény és a sötét birkózott egymással… Tovább olvasom