Délmagyar logó

2018. 12. 10. hétfő - Judit 2°C | 8°C Még több cikk.

Védett denevérek hátráltatták a zákányszéki beruházást - Megújul az iskola és a sportcsarnok

Zákányszék - Tanévkezdésre 227 millió forintból újul meg a közel negyvenéves iskola és az 1990-ben épült sportcsarnok Zákányszéken.
– Természetkárosítást követtünk volna el, ha csak egy denevérnek is baja esik. Volt vagy hetven darab, az már bűncselekmény lett volna, mivel az eszmei értékük több százezer forint – magyarázta Matuszka Antal, akire még a történtek után több hónappal is erősen rátört az ideg, amikor felidézte a több mint kétszázmillió forintos beruházást kis híján meghiúsító bőregerek történetét.

A Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közel negyvenéves épülete és a mellette álló, 1990-ben épült sportcsarnok 227 millió forintból újul meg a következő hónapokban. A település első embere elmondta, az összegből 220 millió a TOP-os pályázatból érkezett.

Az összegből az óvodára is költenek, napelemeket kap az intézmény. Az iskolában kicserélik a nyílászárókat, felújítják a homlokzatot, megújul a hőszigetelés és a fűtés, valamint az elektromos rendszer.
Megújul az iskola és a sportcsarnok. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


A sportcsarnok felújítása a Belügyminisztérium által kiírt és elnyert pályázatból valósul meg: akadálymentesítik és csiszolják a parkettát. A két beruházás párhuzamosan folyik. A kivitelezőnek szeptember elsejére, tanévkezdésre kell elkészülnie a munkálatokkal.

A polgármester hozzátette, a településnek sajnos 10 évre 27 millió forintos hitelt kellett felvennie, hogy a beruházás biztonságosan és megfelelő műszaki színvonalon valósulhasson meg.

Ahogy arra cikkünk elején utaltunk, a felújítást hátráltatta, hogy az épületek közel 70 védett denevérnek adnak otthont. Az állatok szakszerű befogását és átköltöztetését a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei felügyelték. A büntető törvénykönyv szerint, aki fokozottan védett élőlényt károsít vagy elpusztít, három év börtönt is kaphat a bűncselekményért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éjjeli szöcske - a partiállat

Éjjeli szöcske - a partiállat
Nyári éjjeleken a Tisza-part nemcsak a fiatalokat, de, úgy tűnik, a szöcskéket is vonzza. Tovább olvasom