Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Virágba borultak a szegedi terek: több tízezer tulipán, árvácska, nefelejcs, százszorszép díszíti a várost

Gyönyörű színekben és kompozíciókban pompáznak a belvárosi terekre tavaly ősszel kiültetett virágok.
A szegedi közterületekre – a belvárosba és a városrészek központjaiba – összesen 33 ezer 420, közel két tucat fajtájú tulipán, valamint kétezer jácint, krókusz, gyöngyike és nárcisz került. Emellett 68 ezer 850 kétnyári árvácskát, nefelejcset, százszorszépet is kiültettek, újításként pedig sárga violák is színesítik az összképet.

Makrai Lászlótól, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. igazgatójától megtudtuk, az egynyári virágokat csak a borfesztivál után ültetik ki a belvárosi ágyásokba, hogy elkerüljék a fesztiválozók okozta károkat, amelyek főként a Széchenyi téren jellemzők. Közel 70 ezer egynyári virág, közte 2100 tő muskátli kerül majd ki, ezek többsége – több mint 39 ezer tő – a Széchenyi teret fogja díszíteni. A virágosításra idén nagyjából 50 millió forintot fordít az önkormányzati cég, de ebben még nincs benne a muskátlik költsége.
A Széchenyi téren most egyszerre virágoznak a tulipánok és a kétnyári virágok. Fotó: Karnok Csaba
A Széchenyi téren most egyszerre virágoznak a tulipánok és a kétnyári virágok. Fotó: Karnok Csaba
Az igazgató elmondta, manapság már nem jellemző, hogy a terek virágágyásaiból lopjanak, az viszont előfordul, hogy a telepített nagy virágládákból elvisznek kiültetett növényeket. A terekre kiültetett virágokban inkább azok a kutyasétáltatók tesznek rendszeresen kárt, akik kutyafuttatónak nézik a parkokat, kedvenceik letapossák a terek élő díszeit, a gyepet pedig kisdolguk elvégzésével rongálják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fedák Sáritól Babitsig a régi zsinagógában

Egy zenés produkcióval kezdenek május 7-én. Tovább olvasom