Délmagyar logó

2018. 12. 19. szerda - Viola -9°C | 1°C Még több cikk.

Zavaró hangok a Tiszánál

Motorcsónakok, szabadtéri, Lapos, SZIN – a Tisza-parton lakók évek óta panaszkodnak e zajforrásokra, melyek miatt olykor nem tudnak pihenni. A folyó mellett élő szegediek közül néhányan már 1996 óta harcolnak a zajongókkal – lassan javul a helyzetük.
A Lapos közelében élők továbbra is sokat szenvednek a zajtól – közölte nemrég olvasónk Csörög rovatunkban. – Csütörtökön és szombaton is kora estétől hajnalig szólt a zene a büfé felől, elviselhetetlen hangerővel, a bulizó „aranyifjak" ordítoztak, dorbézoltak – panaszolta több szomszédja nevében is Kecskeméti Istvánné. Tegnap elmondta, egy-egy észrevétele után javult a helyzet, ám 1996 óta küzdenek nyár esti, éjszakai nyugalmukért.

A hídi vásár, a szabadtéri, a tűzijátékok vagy éppen a motorcsónakok változó intenzitású zaja nem könnyíti meg helyzetüket. Néhány nap múlva kezdődik a SZIN a Ligetfürdőn. Tavaly sok olvasónk panaszkodott a zajra a fesztivál idején. „Este 10 után is hangzavar van, nem tudunk pihenni" – írták fórumunkon. Megkérdeztük Boros Gyulát, zajvédelmi szempontból hogyan készülnek a rendezvényre.

„Abszurdum"

Megkerestük a Laposon üzemelő büfé vezetőjét is, ám ő udvariasan elhárította érdeklődésünket, mondván, abszurdumnak tartja a vádakat, és nem szeretné, hogy a Lapos megint célkeresztbe kerüljön. 
– Mindent megteszünk a szegediek nyugalma érdekében, folyamatosan mérjük a zajjal kapcsolatos adatokat. Legfőbb célunk, hogy a klinikán gyógyulók nyugalmát ne zavarjuk – fogalmazott a fesztivál főszervezője. – Ennek érdekében profi hangtechnikai berendezéseket használunk, olyan digitális rendszerrel, amellyel szabályozhatjuk, hogy csak a színpad előtti 10-15 méteres sávban szóljon hangosan a zene. A berendezések mellé hangfogó falakat állítunk, és a színpadokat a Tiszára srégen építjük fel, hogy a víz minél kevésbé vigye a hangot – sorolta az óvintézkedéseket Boros Gyula.

– Nagyobb rendezvények idején előfordul, hogy panaszkodnak a betegeink. Főképp éjszakai nyugalmukat zavarják meg a zajok. Ám ebből nagyobb probléma még nem adódott, orvosainkat pedig leköti a gyógyítás, nem foglalkozhatnak ezzel a körülménnyel – tolmácsolta a Korányi fasorról a klinikai hangulatot Haiman Éva, a klinikai központ pr-referense.

A zajszint meghatározás, a megengedett értékek kijelölése az önkormányzat városüzemeltetési irodájának kompetenciája. Úgy tudjuk, nappal 65, éjszaka pedig 45 decibel a határérték. Az általános igazgatási iroda vezetője, Ácsné Gunda Judit elmondta: nem érkezett hozzájuk szabálysértési feljelentés a Lapos zörejei miatt. Márpedig eljárás csak ezután indulhat: csendháborítás esetén kiszabhatják a legfeljebb 30 ezer forintos bírságot. Az iroda más szankciót egyáltalán nem alkalmazhat, pláne nem a Laposon üzemelő büfé esetében: ennek ugyanis Ácsné Gunda Judit szerint nincs működési engedélye, alkalmi árusítást végez – ezért be sem zárhatják.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gregor Józsefre emlékeznek

Gregor József 67. születésnapján, ma 17 órakor avatják fel a Belvárosi temetőben a tavaly októberben… Tovább olvasom