2007.01.21. 15:19
Napi négy óra műsor a Civilben
Ezentúl négyórás műsort sugároz a szentesi kábeltévé az eddigi két óra helyett. A hétfőtől induló kísérletben már mindszenti híreket is adnak – bár a mindszentiek egyelőre nem látják a Civil Tv-t.

Munkában a stáb. Hamarosan indul a mindszenti kísérleti adás. Fotó: Blahó GabriellaA Szegvárról indult kistérségi televíziózás központja ma már Szentes. A város és a környékbeli falvak között kiépülő szélessávú internethálózat új fejezetet nyit a kábeltévézésben. – Több településen is helyet kérünk magunknak egy-egy kisebb stúdióval – fogalmazott Csorba Gyula. A felelős szerkesztő szeretné elérni a kezdeményezés eredeti céljával összhangban, hogy a civil és helyi televíziózás terjedjen a térségben.
Akik kedvet éreznek ehhez a munkához, azokat most is várják a stáb tagjai közé, hiszen a terjeszkedéshez újabb munkatársakra van szükség. – Természetesen nem állítjuk, hogy nálunk van a „bölcsek köve", de szívesen forgatunk, szívesen készítünk műsorokat – mondta Csorba.
A napokban indul útjára a Klub C nevet kapott beszélgetős műsor, melyben a témákat mélyebben és részletesebben tárgyalják meg. A mindszentiek a kábelbekötések után várhatóan már február végén láthatják a környék civil műsorát.