2007.01.14. 15:19
Számolják a szentesi korzón a bringásokat
Fél éve sétálnak a szentesiek a belvárosi korzón a biciklisek között. Ollai Istvánné képviselő asszony szerint meg kellene tiltani itt a kerékpározást. Az önkormányzat – bár támogatja a biciklis közlekedést, mert környezetkímélő – most felülvizsgálja az eddigi rendet, számolni fogják a forgalmat.
Sokan közlekednek kétkerekűvel a gyalogosok között. Fotó: Blahó GabriellaAz újjáalakított Nagy Ferenc utcán rendszeresen közlekednek kerékpárosok. A biciklisek előszeretettel kanyarodnak erre, hiszen nem kell autóforgalomra számítaniuk. Közel hat hónapja adták át a nagyközönségnek a korzót, ez alatt az idő alatt pedig számos vélemény fogalmazódott meg a témában. Ollai Istvánné független képviselő a testületi ülésen például interpellált a kérdésben, és kérte: tiltsák meg a korzón a kerékpározást. Szerinte egyértelműen balesetveszélyes. „Egyszer engem is majdnem elütöttek" – érvelt. Úgy véli, ha a Nagy Ferenc utca sétálóutcának épült, akkor legyen is az.
A polgármesteri hivatal műszaki osztályának munkatársa közölte: felülvizsgálják az utca forgalmi rendjét. Cseuz Csaba elmondta, hogy forgalomszámlálást tartanak a korzón, melyből nyilván kiderül, milyen gyakran járnak arra a kétkerekűvel, s milyen sokan támogatnák a tilalmat. Egyelőre érvényes a korábbi rend: kerékpárral be lehet hajtani, és a helyben lakók, valamint az üzlettulajdonosok gépkocsival is bemehetnek. Cseuz megfogalmazta, az önkormányzat általánosságban támogatja a kerékpározást, mint környezetkímélő közlekedést. A vizsgálat végén a képviselő-testület határozni fog a kérdésben: megtiltja vagy továbbra is engedélyezi a biciklizést a korzón.