Szentes és környéke

2007.07.20. 16:19

Koncz Judit rejtélye máig megoldatlan

Szentes - Vasárnap lesz egy éve, hogy rejtélyes körülmények között eltűnt szentesi otthonából Koncz Judit. A 26 éves nő édesanyja, Koncz Józsefné ma úgy érzi, tavaly júliusban többet is mondhatott volna a rendőröknek, akik szerinte nem túlságosan törték magukat az ügy felderítésében.

Vasárnap lesz egy éve, hogy rejtélyes körülmények között eltűnt szentesi otthonából Koncz Judit. A 26 éves nő édesanyja, Koncz Józsefné ma úgy érzi, tavaly júliusban többet is mondhatott volna a rendőröknek, akik szerinte nem túlságosan törték magukat az ügy felderítésében. Vigaszt egyedül unokái nyújtanak számára – ott jártunkkor is rájuk vigyázott.

– Ha ők nem lennének, nem bírtam volna ki Judit nélkül – mondja majdnem pityeregve Koncz Józsefné, miközben unokáit, nagyobbik lánya gyermekeit, Kittit és Zolit terelgeti a konyhában. Egyedül vigyáz rájuk, mert férje vidéken vállalt munkát némi pluszkereset reményében. A mama szerint azért is jobb, hogy nincs otthon Judit apja, mert legalább leköti magát, és az évforduló kapcsán nem azon kesereg, miért éppen velük történt meg ez a szörnyűség.

– Akár ma történt volna, úgy emlékszem arra a szombatra – feleli az idős asszony, mikor azt kérdezem, fel tudná-e eleveníteni azt a délelőttöt. – Reggel húslevest tettem föl ebédnek, amire Juditot is vártuk. Előtte való nap ugyanis abban maradtunk, hogy mivel hétvégén láthatásra elviszi a kislányát, Diánát az apja, ő átjön hozzánk. Kilenc óra után pár perccel megszólalt a csengőnk. Diána apja jött, és azt mondta, nem tud bejutni Juditékhoz. Diána apja hiába csöngetett, kislánya hangját viszont hallotta a lakásból. Telefont ragadtam én is, de hiába hívtam, nem tudtam elérni őket. Biciklire ültem, és mondtam a lányom korábbi élettársának, Diána apjának, hogy jöjjön velem, nézzük meg, mi történt, de ő azt felelte, nem jön vissza a házhoz, mert neki csirkecombot kell vennie az ebédhez.
Juditéknál hallottam, ahogy a pici sír, ezért először arra gondoltam, rosszul lett, azért nem nyit ajtót. Amikor a férjem utolért és átmászott a kapun, hogy belülről kinyissa, rögtön észrevettem a kimúlt kutyát, és az is egyből feltűnt, hogy Diánán még az éjszakai pelenka volt. A kiérkező rendőrök hiába nyugtattak, hogy nem kell megijedni, én egyből a legrosszabbra gondoltam. De mi más is juthatott volna eszembe, hiszen tudtam, tudom, Judit sohasem hagyta volna magára Diánát.

A rendőrség másképp gondolta. Az ügyet végig közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a nyomozóhatóság, és ebben azok a rejtélyes dolgok sem tudták megingatni, amik kezdettől fogva gyanúra adtak okot. Hogy az előzményeket említsük: ilyen volt Judit többszöri megnyilatkozása, aki többször mondta, fél Diána apjától, akivel korábban élettársi kapcsolatban élt. De barátjának, [namelink name="Kiss László"]nak előző este írt szerelmes és vágyakozó SMS-e sem arra utalt, hogy másnap a 26 éves nő – papuccsal a lábán, bugyiban és hálóingben – otthagy csapot-papot. Az elpusztult házőrzőről a rendőrségi szakértők megállapították, hogy az állatot megmérgezték, mégsem hozták összefüggésbe az eltűnési üggyel, inkább állatkínzás miatt indítottak eljárást ismeretlen személy ellen. A tettes azóta is ismeretlen. A Dózsa György utcai házból eltűnt az anyuka biciklije és az útlevele – egyiket sem találták meg, viszont rábukkantak a kertben Judit egyik fülbevalójára.

– Utólag úgy érzem, több apróbb momentumot is megemlíthettem volna a rendőrségnek, de abban a felzaklatott állapotban nem gondoltam, hogy ezek fontosak lennének – teszi hozzá némi önbírálattal Koncz Józsefné. – Azon viszont nagyon csodálkoztunk, hogy az összegyűjtött nyomozati anyag ismeretében fel sem merült a rendőrökben a bűncselekmény gyanúja. Összességében nem éreztük úgy, hogy a rendőrök nagyon törték volna magukat az ügyben.

Koncz Józsefné és férje számára az egyedüli vigaszt unokáik jelentik. Diánát, aki édesapjához került Judit eltűnése után, kéthetente vihetik el láthatásra. Amint megérkezik hozzájuk Diána, körbepuszilja édesanyja fényképeit. Ha teheti, a tévében is meg szokta nézni őt, hiszen a közszolgálati televízió Csellengők című műsorában rendre felhívást tesznek közzé Juditról. A nagyszülők pedig mesélnek neki, milyen volt anyu, és hogy mennyire szerette őt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!