Egy rendszerfüggetlen igazgató: Szöllősy Géza

Szöllősy Géza az egyetlen olyan gimnáziumi igazgató volt az országban, akit a Horthy-rendszerben neveztek ki, a Rákosi-korszakban és a forradalom alatt is az iskola élén állt, mígnem nyugdíjba vonult.

A tanári kar hívására nevezték ki gimnáziumi igazgatóvá Szöllősy Gézát 1942-ben Szentesen. A tantestület megegyezett abban, hogy rá van szükség. A város legmagasabban képzett pedagógusainak volt tapasztalatuk vele kapcsolatban, hiszen kinevezése előtt a Horváth Mihály Gimnáziumban dolgozott. Az 1901- ben Máramarosban született matematika–fizika szakos tanár tekintélyt sugárzott, mély diplomáciai érzékével képes volt elsimítani, megoldani a legmélyebb konfliktusokat is. Talán éppen ennek köszönhette, hogy a magyar történelem legszélsőségesebb korszakaiban is megállta a helyét példamutató humanitásával.

Jobbról, balról

Bucsány György nyugalmazott igazgatóhelyettes például megemlíti, hogy az 1943–44-es tanévben utasítás érkezett a minisztériumból, mely szerint a zsidó származású fiúkkal megalázó munkát kell végeztetni, míg a többiek részt vesznek a kötelező honvédelmi oktatásban. A zsidó fiúk a folyosón lézengtek, az igazgató pedig leengedte őket az udvarra játszani, mondván, ha nem vesznek részt a honvédelmi oktatásban, attól még lehet rendes ember belőlük. A Rákosi-diktatúrában erős volt a nyomás: a református presbiter Szöllősy Gézának változtatnia kellett társadalmi helyzetén. Ezt úgy oldotta meg, hogy a főtéri templomban nem a presbitereknek fenntartott padsorban, hanem az éppen mögöttük lévő széken foglalt helyet.

Szöllősy Géza 1942-től 1961-ig vezette a szentesi gimnáziumot
Politika kint és bent

László Béla édesapja tanított a gimnáziumban abban az időben, amikor Szöllősy Géza igazgató volt. A hatvanas éveinek vége felé járó agrármérnök úgy emlékszik, gyermekkorában a tanári kar tagjai rendszeresen tartottak névnapokat, összejöveteleket. Ezeken az alkalmakon terítékre került a politika is.

– Szó sincs róla, hogy ne politizáltak volna – mondta. Az igazgató tekintélye abban rejlett, hogy kifelé nagyszerűen tudta képviselni az intézményt, megvédeni a tanári kart. Egymás között mindent megvitattak, ami az ország sorsfordulataival, jövőjével vagy éppen mindennapjaival kapcsolatos téma lehetett, és őket érdekelte. Konzervatív liberális volt, tehát a ’48-as nemzeti eszméket tartotta szem előtt, ez ellen nem lehetett ellenvetésük sem a szélsőséges jobboldaliaknak, sem a szélsőséges baloldaliaknak.

Diákért, tanárért

A szegény sorsú gyermekeknek, népi származású diákoknak különösképpen segített a felemelkedésben kollégiumi férőhelyekkel, ösztöndíjakkal. A kommunista diktatúra idején több tanárt úgynevezett B listára tettek, ez azt jelentette, hogy nem kaphattak fizetést. Megszervezte a diáktanácsot, velük szövetkezve érte el, hogy B listás kollégái is A listára kerüljenek.

Tóth János nyugalmazott matematika szakos tanár emlékei szerint Szöllősy Géza mindig megoldotta a konfliktusokat. Fotók: Tésik Attila
– A forradalom idején három-négy napig szabadnak éreztük magunkat Szentesen, mi, tanárok is azt tehettünk, amit akartunk – így emlékszik vissza Tóth János. A matematika–fizika szakos nyugdíjas tanár elmesélte, ő úgy döntött, megtanítja diákjaival az angol himnuszt. Akkoriban mindenki, aki nyugati nyelvet beszélt, potenciális kémnek számított, a britek ódája tehát tiltott gyümölcs lehetett csak. Nagy tisztelettel beszél volt igazgatójáról, aki arra kérte őt, menjen a Kossuth térre, és küldje haza a diákokat, „mert nem lehet tudni, mi lesz ebből".

A gimnázium magyar–történelem szakos tanára, a közelmúltban elhunyt Hering Béla lett a forradalmi bizottság elnöke a városban. A forradalom leverését követő napokban Szöllősy Géza kezébe kerültek olyan iratok, melyek Hering Bélára nézve kedvezőtlenek voltak. László Béla úgy tudja, az igazgató ezek láttán csak annyit mondott: „hűha!" – és eltüntette a papírokat, a forradalmi bizottság elnökének sem mondta meg, hogy hová.

A kulcsszó

Valamennyi emlékező szerint Szöllősy Géza visszatérő szófordulata volt az „ugyebár". Bucsány György úgy véli, a nyelvészek által töltelékszónak nevezett kifejezést különösen válaszai előtt arra használta, hogy időt nyerjen mondanivalója mérlegelésére – nagyon sokszor lehetett erre szüksége.

Kényes témák

Tóth Jánostól tudjuk: egy latin szakos tanár rendszeresen pityókásan járt az órára, ezt pedig természetesen az intézmény vezetője nem hagyhatta annyiban. A diákokat hazaküldte, azokat a tanárokat pedig, akiknek éppen nem volt órájuk, megkérte, vele együtt üljenek be a latinra. A tantestület hallgatta a pityókás kollégát, aki szépen sorban felszólított mindenkit, és nem vette észre a cserét. Később észbe kapott.
László Bélától tudjuk, hogy az ötvenes években egy csapat diák felmászott a gimnázium tetejére, ott napoztak nagyon gyér öltözetben. A református templom tornyáról azonban valaki meglátta őket, és szólt „Géza bácsinak". A renitenseknek az igazgatói irodába kellett menniük, ahol bizony hosszas dörgedelmeket hallgattak végig, és őszintén megbántak mindent.