Szentes és környéke

2010.06.09. 20:16

Buszbaleset: sokkos állapotban a rendőrök

Szentes - A hét áldozatot követelő buszbaleset túlélői közül több rendőr is sokkos állapotba került. A rendőrökkel pszichológus foglalkozik.

Delmagyar.hu

Heten meghaltak, amikor összeütközött egy rendőröket szállító busz egy mikrobusszal szerda délután a 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között – közölte a rendőrség.

A rendőrségi buszban utazó 37 Csongrád megyei rendőr közül 7 fő könnyebben, 1 fő súlyosan sérült meg, valamint súlyos sérülésekkel szállították kórházba az autóbusz vezetőjét is. A sofőrt először a szentesi kórházba vitték, ő nyílt alkartörést szenvedett. Megtudtuk, a férfinak olyan lágysérülései voltak, hogy nem lehetett megműteni, a beavatkozással további egy napot kellett várni. Ezért, illetve mert családja szegedi illetőségű, a sofőrt a Szegedi Klinikára szállították át.

A másik súlyos sérült orcsonttörést szenvedett, sérülése műtéti ellátást nem igényelt, azonnali ellátását elvégezték. A többi sérültet szintén ellátták, ők főként vágási sérüléseket szereztek. A rendőrökkel pszichológus foglalkozik.

Információink szerint a sérültek sokkos állapotban vannak, egyikük a baleset után úgy fogalmazott: nagy trauma érte, főleg, hogy árvízi mentésből jöttek. Egy másik sérült pedig azt közölte: ő most egy-két óráig nem szeretne a történtekről beszélni.

Korábban írtuk

Heten meghaltak, tíz ember pedig megsérült, amikor összeütközött egy rendőröket szállító busz és egy mikrobusz szerda délután a 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között - közölte a rendőrség.

Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a rendőrök a borsodi árvízi védekezést követően hazafelé tartottak a busszal, amikor frontálisan az autóbuszba rohant egy mikrobusz. A baleset a 45-ös főút 13-as kilométerszelvényében történt.

A mikrobuszban nyolc mezőtúri ember utazott. Közülük heten a helyszínen meghaltak, egy embert mentőhelikopter szállított súlyos, életveszélyes sérülésekkel a kórházba. A buszon utazó 37 rendőr közül tízen sérültek meg, de egyiküknek sem életveszélyes az állapota.

A rendőröket szállító, a Volán társaságtól bérelt autóbusz Kunszentmárton felől érkezett, a másik jármű pedig Szentes felől. A mikrobusz vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, felhajtott az útpadkára, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott frontálisan összeütközött az autóbusszal.

Hét halottja van a szentesi buszbalesetnek. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


A mikrobusz az ütközés során a felismerhetetlenségig összetört, majd megpördült az úton. Az autóbusz eleje összeroncsolódott, a jármű mintegy két méterre állt meg egy fától. A helyszínre két tűzoltóautó érkezett.

A rendőröket, akik öt napon át vettek részt az árvízi védekezésben, rendőrségi busz szállította tovább Szegedre. A helyszínen teljes útzár lépett életbe, a 45-ös útról Szarvas felé terelték el a forgalmat.

A kisbuszban életüket vesztett mezőtúri lakosok - 5 nő (30, 50, 54, 57, 61 évesek) és 2 férfi (46, 57 esztendősek) - egy szentesi húsfeldolgozóba jártak dolgozni – mondta Mezőtúr polgármestere csütörtökön.

A tömegszerencsétlenség híre megrázta a település egész lakosságát, az elhunytak valamennyien szorgos munkásemberek voltak - fogalmazott Draskovits Dénes. Az önkormányzat, szerény lehetőségein belül, megpróbál anyagi segítséget nyújtani az áldozatok családjainak - fűzte hozzá a polgármester.

A mikrobusz nyolcadik utasát - egy 56 éves nőt - a szegedi traumatológiai klinikán ápolják.

Halálos autóbusz-balesetek 2006 óta

2006. január 7. - Székesfehérvár közelében a 7-es úton hárman meghaltak és 18-an megsérültek, amikor a menetrend szerinti Volán busz megcsúszott és árokba borult.

2006. február 25. - Budapesten a Ferihegyi repülőtérről a városcentrum felé haladó - többségében szerb utasokat szállító - emeletes busz a gyorsforgalmi úton egy magasságkorlátozó kapunak ütközött. A balesetben ketten meghaltak, 32-en megsérültek.

Heten meghaltak egy rendőröket szállító busz balesetében Szentesnél. Fotó: Segesvári Csaba

Heten meghaltak egy rendőröket szállító busz balesetében Szentesnél.
Fotó: Segesvári Csaba

2007. június 16. - A Győr-Moson-Sopron megyei Beled község közelében árokba borult egy lengyel zarándokokat szállító autóbusz. A balesetben egy ember meghalt, 28-an megsérültek.

2007. július 13. - Budapesten, a régi Fóti úton egy menetrend szerint közlekedő Volán-busz és egy személyautó ütközött össze. A helyszínen ketten életüket vesztették, négyen megsérültek.

2007. július 19. - Csongrád megyében, Makó közelében a 43-as főúton egy román állampolgárokat szállító turistabusz összeütközött az út bal oldalára áttért, személygépkocsikat szállító, német felségjelzésű trélerrel. Az ütközés következtében a busz a vasúti sínekre zuhant. A balesetnek 8 halálos áldozata és 18 sérültje volt.

2007. szeptember 12. - A Békés megyei Vésztő és Bélmegyer között hárman meghaltak, 25-en súlyosan megsérültek, amikor a menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz egy kanyarban felborult.

2007. november 18. - Budapesten a Hungária körúton egy szerződéses buszjárat a troli felső vezetékét tartó villanyoszlopnak ütközött. A sofőr a helyszínen meghalt, tizennégyen megsebesültek.

2007. december 3. - A Hajdú-Bihar megyei Báránd külterületén, a 42-es számú főúton egy román kisbusz belerohant az előtte haladó magyar kamionba, majd átcsapódva az út baloldalára frontálisan ütközött egy szemből érkező lengyel kamionnal. A román kisbusz vezetője életét vesztette, hét utasa pedig megsérült.

Rendőröket szállító busz balesete: már hét halott! Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


2008. szeptember 24. - A Tolna megyei Döbröközön egy Dombóvár felé tartó menetrend szerinti busz összeütközött egy kisteherautóval. Egy ember meghalt, heten megsérültek.

2008. november 3. - Egy ember meghalt, 15-20 megsérült, amikor a 34-es főúton a menetrend szerinti, Tiszafüredre diákokat szállító autóbusz a város határától egy kilométerre belerohant egy álló kamionba.

2009. február 2. - Makó és Apátfalva között egy román mikrobusz és egy szintén román teherautó frontálisan összeütközött. A balesetben egy ember meghalt, hárman megsebesültek.

2009. február 11. - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesd és Egerlövő között egy menetrend szerint közlekedő Volán-autóbusz felborult. A balesetben 1 ember meghalt, hatan megsérültek.

2009. július 30. - Ketten azonnal meghaltak, amikor kisbuszukkal egy műszaki okok miatt a leállósávon veszteglő kisteherautóba rohantak az M5-ös autópályán Szeged közelében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!