Szentes és környéke

2012.10.15. 16:35

5 millióért telepítenek halat

Szentes - Közel 5 millió forint értékű pontyot, süllőt, csukát, compót és aranykárászt telepítettek kedden a horgászegyesület vizeibe. Október 20-ig horgászati tilalom lesz érvényben a Gerecz és Pankotai tavon. Az egyesület 20 halőre a rendőrséggel karöltve ellenőrzi majd a pecásokat.

Delmagyar.hu

Összesen 66 mázsa, két-háromnyaras halat telepítettek kedden a Kurcába, a Gerecz- és a Pankotai tóba. A Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület elnöke, Kalamusz Endre elmondta, mintegy 5 millió forintot fordítanak a halállomány bővítésére. A halaknak csupán az egyharmada kerül a Kurcába, mert ott – ahogy a fogási naplók tanúsítják – az évente telepített mennyiségnél többet fognak ki 12 hónap alatt a pecások, vagyis megfelelő a természetes szaporulat a városon keresztülfolyó csatornán. 20 mázsa ponty, 2 mázsa süllő és 3 mázsa csuka kerül a Felső-Kurcába, az 1-1 mázsa compót és aranykárászt viszont később fogják telepíteni. Utóbbi fajok védettek, ha horogra is akadnak, nem vihetőek el, vissza kell dobni őket. Keszeget, ha sikerül jó áron vásárolni, decemberben telepítenek. Keddtől az egyesület a rendőrséggel együtt fogja ellenőrizni a telepített vizeket: a szervezetnél összesen 20 halőr tevékenykedik, legtöbbjük társadalmi munkában. A Kurcán horgászati tilalom nem lesz.


A telepítés után 19-én, pénteken délután kezdődik a Gerecz-tavon a Matuzsálem kupa – itt a kifogott halakat vissza kell dobni –, szombaton pedig az őszi pontyfogó versenyre várják a horgászok jelentkezését. Szintén szombaton a Felső-Kurca lavor és kőhíd közötti szakaszán rendezik a Kurca pergetőversenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!