Szentes és környéke

2019.01.19. 16:41

A középkori épület 2 vértanú emlékét őrizte: 150 évig szolgált Fábiánsebestyén régi temploma

Fábiánsebestyén - Vasárnap ünneplik névnapjukat a Fábiánok és a Sebestyének. A jeles névnapok alkalmából ellátogattunk Fábiánsebestyén határába, ahol a XV. században a két vértanú, Fábián pápa és Sebestyén emlékére emelt templomot Maróthy bán. Mára csak a szentélyfal egy darabja maradt meg. Azt még traktorral sem tudták kimozdítani a helyéről.

Kovács Erika

Körülbelül 3 kilométert sétáltunk Perlaki György plébánossal a Fábiánsebestyén határában található sertéstelep kerítése mellett egy keskeny kis csapáson, majd a Kórógy-ér vizenyős, lápos partszakaszán, hogy megnézzük a 4000 éves földpiramison álló egykori Pusztatemplom maradványát. A délelőtti eső miatt majdhogynem bent ragadtunk a sárban, de a látvány megérte. Az egykori templomból sajnos mára csak a szentélyfal maradt meg, a XV. század tanújaként.


– Zsigmond király és császár híres hadvezére, Maróthy János macsói bán építtette Szent Fábián pápa és Szent Sebestyén segítőszent tiszteletére a kis dombon álló gótikus templomot – mondta a dombra fölérve Perlaki György. A katolikus templom mintegy 150 éven át állt és működött, majd a török időkben elpusztították. 

Ma már csak egy falrész áll az egykori gótikus templomból Fábiánsebestyén határában. Fotó: Kovács Erika

Ma már csak egy falrész áll az egykori gótikus templomból Fábiánsebestyén határában. Fotó: Kovács Erika

– Szavahihető szemtanúk szerint a templom maradványai az 1930-as évekig megvoltak. Mára csak egy körülbelül 2 méteres faldarab, feltehetően a szentély pillére maradt meg. Elbeszélésekből úgy tudni, hogy évtizedekkel ezelőtt ezt is „negligálni" akarták, de a traktor ezzel a tömör és masszív falmaradvánnyal nem bírt el, nem tudta a helyéből kimozdítani. Akkor úgy gondolták, hogy talán a gondviselés akarja, hogy ez a fal továbbra is álljon. 


Fábiánsebestyén honlapján is olvasható a templomrom története. Ott azt is írják, nemrégiben volt egy jelentősebb ásatás a templom körül. Felszínre került a templom alapja és a mellette épült kripta maradványai is.

Perlaki atyával körbejártuk a szentélyfalat.


– Valószínűleg széthordták a téglákat. Hogy járnak ide látogatók, azt abból is látni, hogy vannak, akik, ki tudja miért, belevésték a nevüket a téglákba – mutatta a plébános. Közben észrevett egy mélyedést a falban.


– Egy úgynevezett pasztofóriumban, vagyis falmélyedésben helyezték el annak idején az Oltáriszentséget. Úgy tűnik, itt, a megmaradt szentélyi részben is egy ilyen tudatosan kialakított falmélyedést látunk. Vagyis másfél évszázadon keresztül itt őrizhették az Oltáriszentséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!