Szentes és környéke

2019.03.18. 19:48

Alex munkája díszíti a halottashintót

A szegvári Schneider Alex hobbija a fafaragás. Legutóbb egy halottashintót faragott, ami Szarvasra került. Számos szobrot készített, de az igazi ,,hangja" a képfaragás. Most egy farkasfejen dolgozik.

Kovács Erika

– Senki nem foglalkozott a családunkban fával. Engem viszont rabul ejtett. 12 évesen részt vettem egy fafaragó táborban, azóta a fa az életem – mondta Schneider Alex.


A 28 éves szegvári férfinak a munkája és a hobbija is a fa. Napközben asztalosként dolgozik. Szabadidejében fát vág, amiért a legtöbbször, ezt talán mondanunk sem kell, fa a fizetség. A kapott anyagokból gyönyörű dolgokat készít.


– Az első munkáim faragott virágkarók voltak. Úgy belejöttem, hogy mindjárt 600-at készítettem, mind a nagymamám kertjébe került. Közben megkerestek szegváriak, hogy faragnék-e nekik házszámot, mert az mégis csak sokkal szebb, mint amit készen lehet kapni. Miért is ne? Természetesen kipróbáltam. Ma már minden tizedik házon olyan házszám látható itt, Szegváron, amit saját kezűleg készítettem – mesélte.

 

Galéria kép


Alex és párja egy kis lakásban él Szegvár központjában. Az egyik szoba a „művészszoba", ahogy a férfi nevezi. Mindenütt fa és faragásnyom. Meg is jegyeztük, ezt nem sok hölgy viselné el.


– Igen, csakhogy a kedvesem édesapja is asztalos. Vagyis neki a kopácsolás, faragás az élete része volt mindig is. Amikor az asztalosműhelyből hazaérek, mindig beleszippant a levegőbe, mert érzi rajtam a megdolgozott fa friss illatát. Így elviseli, sőt, szereti is a hobbimat. Alex elmesélte, régebben nagyon sok juhászszobrot készített, amiket a markáns arcok miatt szeretett. Megtanult bantu törzsi szobrokat is faragni. Ezt követően a székely fafaragásban mélyült el.


– Később rátaláltam az igazi „hangomra", a képfaragásra


– mutatta meg például azt az elefántot, amiben 110 óra munkája fekszik. Most éppen egy farkasfejet mintáz.

Alex sokszor olyan faanyagokból dolgozik, amelyek más helyen a tűzre kerülnének. A kezei között azonban ezek a „hulladékfák" új életre kelnek.


– Így készült például a falilámpám. A haszontalan fadarabban megláttam a szépet, amit ki is faragtam. A sólámpa őrzőjéhez a fadarabot az általános iskolai osztályfőnökömtől kaptam, aki elmondása szerint nagyra értékeli a munkáimat – említette meg.


– Az egy 30 éves tölgyfa anyagból készült. Egy idős esztergályos barátomtól kaptam. Sajnos már nem él. A sámlit az ő emlékére készítettem, 547 óra alatt.

 

Galéria kép


Alex legutóbb egy hintót faragott, amit temetéseknél használnak majd a szomszédos Békés megyében.

– Egy szegvári asztalos barátom, Sinka Sanyi bácsi keresett meg, hogy lenne egy hintó, amit meg kellene faragni. Rábólintottam, majd eltelt néhány hónap, amikor ismét keresett, hogy akkor most már kezdődhet a munka.


A farészeket Sanyi bácsi készítette, a faragást pedig én, méghozzá két héten keresztül. Közös munkánk eredménye egy halottashintó lett. Kaptam egy 100 éves mintát, ami egy régi halottaskocsit díszített. Az alapján láttam neki a munkának.


Alextől megtudtuk, a halottashintó már Szarvasra került a megrendelőhöz. – Beüvegezték, lefestették. A végeredményt nemsokára megnézem. Ez egy nem mindennapi munka volt. Szívem-lelkem beleadtam, hiszen ez a hintó az utolsó utat jelenti majd sok embernek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!