Szentes és környéke

2010.11.26. 18:57

Bíznak a rapsicok megfékezésében

Szentes - A horgászok nem tartják túlzónak azt a büntetést, amit 2 szentesi orvhorgászra rótt ki a bíróság: öt nap elzárás vár a rapsicokra. A halászati szövetkezet elnöke szerint viszont a halvédelmi bírság elegendő lenne.

Bíró Dániel

Három nyúl az annyi, mint három golyóbis – idézte egy fórumozónk a Lúdas Matyi rajzfilmváltozatának klasszikussá vált mondatát a szentesi orvhorgászokról szóló hírünk kapcsán. A városi bíróság hétfőn öt nap elzárásra ítélte azt a két rapsicot, aki szeptemberben engedély nélkül öt méreten aluli csukát fogott ki a Tisza árterében.

– Egyáltalán nem túlzó ez a büntetés. Megérdemlik, mert úgy hallottuk, hogy mivel kicsik voltak a csukák, egyszerűen a partra dobták őket, miután leakasztották a horogról. Annyi becsület sem volt bennük, hogy visszaengedjék a vízbe – mondta lapunknak az ártérben éppen csukázó szentesi pecás, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. Osztotta a véleményét Füsti M. Lajos is. A szentesi horgászegyesület elnöke szerint elképesztő rablás folyik a vizeken, ezért éppen ideje volt, hogy visszatartó erejű büntetéseket vezessenek be Magyarországon. – Helyénvaló, egyben jövőbe mutató az ítélet. Nem a mi vizünkön történt az eset, de bízunk benne, hogy a büntetés híre messzire eljut, és talán megfékezheti azokat a rapsicokat, akik eddig a mi halainkat lopták – tette hozzá Füsti M. Lajos.

Megoszlanak a vélemények az orvhorgászok büntetéséről. A szerző felvétele

Megoszlanak a vélemények az orvhorgászok büntetéséről.
A szerző felvétele

Az ártéri vizek a Tiszához hasonlóan a Halászati Termelőszövetkezethez tartoznak. A szervezet elnöke, Újhelyi Dezső szerint súlyosabb bűncselekmények esetén kellene rács mögé dugni az elkövetőket, az orvhorgászokkal és orvhalászokkal szemben elegendő lenne a halvédelmi bírság, amely előbbiek esetében 10-től 200 ezer forintig terjedhet, az engedély nélkül halászók viszont félmilliós büntetést is kaphatnak. Papp András megyei halászati felügyelő azt mondta lapunknak, nem tudni, lesz-e visszatartó ereje a szigornak, de az javíthat a helyzeten, hogy a bírságon kívül más büntetés is lebeg a rapsicok felett, mert a bírságot egyre nehezebb behajtani. Az elzárás azokat riaszthatja el a hallopástól, akiknek az anyagi helyzete megengedné, hogy engedélyt váltsanak.

Még nincsenek rács mögött

Még nem kellett börtönbe vonulniuk a szentesi orvhorgászoknak. Amint jogerőssé válik az ítélet, a bíróság értesíti a büntetés-végrehajtást, és onnan postázzák a behívót a rapsicoknak. Információink szerint az egyik orvhorgász ellen büntetőeljárás is indult, mert kiderült, korábban többször követett el hasonló cselekményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!