Szentes és környéke

2015.09.14. 21:50

Boltból jött a 84 éves néni amikor elütötte a kisteherautó

Nagymágocs - A helyszínen életét vesztette az az idős asszony, akit tegnap reggel tolatás közben ütött el egy kisteherautó Nagymágocson. A néni bevásárlásból tartott hazafelé, amikor a tragédia történt.

Kovács Erika

A tűzoltók emelték fel azt a kisteherautót, amely tegnap reggel egy magánház udvarából kitolatva elütött egy idős asszonyt – a néni a jármű alá szorult. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy bár mentőhelikopter is érkezett érte, nem tudták megmenteni az életét. A 84 éves néni néhány házzal arrébb lakott. Reggel a boltban járt, többen még beszélgettek is vele – idős kora miatt főleg bevásárláskor ment el otthonról. A helyiek elmondása szerint nehezen járt, botra kellett támaszkodnia. Hazafelé tartott a járdán, amikor elütötte a kenyérszállító kisteherautó.

 

Órákig helyszíneltek a rendőrök tegnap délelőtt Nagymágocson. A szerző felvételei

Órákig helyszíneltek a rendőrök tegnap délelőtt Nagymágocson. A szerző felvételei


A sofőr valószínűleg nem vette észre a gázolást, mert még métereken keresztül, egészen az út közepéig tolta az asszonyt – mondta egy nagymágocsi lakos. A helyszínelés krétás mérései valóban a járdán kezdődtek, a gázoló autó pedig az út közepén állt.

 


– Nem volt könnyű élete szegénynek. Volt két fia, már mindkettő meghalt. A férjét, aki rendőr volt és sokáig vezette a helyi rendőrőrsöt, ugyancsak elvesztette. Olyan 10 éve özvegyült meg. Az ő élete meg ilyen szörnyen ért véget… – csóválta a fejét egy arra járó asszony.

 


A Kossuth utcán beszélgető nagymágocsiak a gépjármű vezetőjét is sajnálják. Mint mondták, jóravaló, józan életű, dolgos fiatalembernek ismerik. Vannak, akik úgy gondolják, egy másodpercnyi figyelmetlenség vezethetett a halálos balesethez, mások pedig úgy vélik, a nénit a holttér miatt nem láthatta a gépjárművezető. A baleset körülményeit a Szentesi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!