Szentes és környéke

2019.06.05. 19:39

Dr. Alban is fellép majd - Sokszínű lesz a szentesi nyár

Bemutatkozott a város nyári programkínálata: a produkciók között a népzenei koncerttől kezdve a musicalen, a vígjátékokon és a dumaszínházon át a gyerekelőadásig szinte minden megtalálható. A szervezők már csak abban bíznak, hogy az időjárás is megfelelő lesz a szabadtéri programokhoz.

Majzik Attila

Hónapok óta folyik az önkormányzat és a Szentesi Művelődési Központ közös szervezőmunkája, hogy egy minden réteg érdeklődését felkeltő programsorozatot kínáljanak nyárra. Szirbik Imre polgármester kiemelte, sokszínű, változatos nyári programokat kínál majd a város, reméli nem csak a saját, de a térség lakói számára is. Elhangzott, az idén ötven éves Szentes-Bácskatopolya testvérvárosi kapcsolatot is beemelik a programsorozatba, a nyári szabadtéri színház színpadán topolyai művészek is fellépnek majd, sőt, a népzenei koncert után szerb ételkóstolót is tartanak majd.


A zenés programok mellett főleg színházi produkciókban lesz erős az idei Szentesi Nyári Szabadtéri Színház, a programokat Ombódi Csilla, a Művelődési Központ munkatársa részletezte. Idén tizennégy előadást terveznek, ezek között a gyerekekre is gondolva egy mesejátékot is bemutatnak. Ezen felül bohózat, dumaszínház, vígjáték, musical is látható majd, olyan fellépőkkel a színpadon, mint Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Tompos Kátya, Adorjáni Bálint, Hernádi Judit, Kern András, Kiss Ádám vagy Kárász Zénó. Újdonság, hogy idén már nem csak a Művelődési Központban vagy a helyszínen tudnak jegyet vásárolni a nézők, de a jegy.hu rendszerén keresztül az interneten is.


Lantos Eriktől, az Anonym Night programsorozat szervezőjétől megtudtuk, hogy a bulizni vágyók is „megkapják a magukért", az Ifjúsági Ház melletti Gödörben július 5-én újra lesz Anonym Party fiatal hazai dj-kkel, a sztárvendég pedig Dr. Alban lesz, sőt még egy meglepetésvendéggel is készülnek a szervezők.


A Szentesi Üdülőközpont is készül már a nyárra, a szezonindító Strandnyitó partyt június 16-án rendezik meg a strandon, itt a Jetlag együttes lesz a sztárvendég.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!