Szentes és környéke

2008.04.28. 23:08

Elítélték a fábiáni jegyzőt

Fábiánsebestyén - Hivatallal való visszaélés bűntettében találta bűnösnek hétfőn a Csongrád Megyei Bíróság a fábiánsebestyéni jegyzőt.

Blahó Gabriella

Tóth Flórián telefonon adta tudtára a helyi takarékfiók vezetőjének: az önkormányzatnál nem veszik jó néven, ha az ellenzéki lapban hirdet. A jegyzőt a taláros testület 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Az ítélet nem jogerős.

Tóth Flórián fábiánsebestyéni jegyző hétfőn a megyei bíróságon úgy emlékezett, tavaly egy júniusi napon munkakezdés előtt a hivatalban a polgármesterrel arról beszélgetett, hogy a faluban az a hír járja, indul egy ellenzéki lap, amelynek kimondott célja, hogy kritikát fogalmazzon meg az önkormányzattal szemben, és ezt az újságot a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet helyi fiókja is támogatja. Elmondása szerint úgy gondolta, magánemberként felhívhatja a fiókvezető Felföldi Jánosné Marikát, hogy megkérdezze, miért változott meg a korábbi jó viszony az önkormányzat és a takarékszövetkezet között, tényleg támogatja-e az újságot. Az ügyben tanúként megidézett Kós György polgármester a tegnapi tárgyaláson azt állította, a telefonálás pillanatában még nem lehetett tudni, hogy ki áll az ellenzéki lap mögött.

A szintén tanúként megidézett Kovács Csaba – aki az újság szerkesztőjeként a feljelentést tette az ügyben – felidézte, hogy az újság megjelenésének napján azzal hívta fel őt Felföldi Jánosné, hogy le akarja mondani a hirdetést, mert a hivatalban ezt nem nézik jó szemmel. Ennek híre ment a faluban, aminek következtében a vállalkozók mind visszaléptek a hirdetésektől, a Fábiáni Kisbíró című ellenzéki lap pedig „bedöglött". Felföldi Jánosné a tárgyaláson elmondta, saját döntése szerint az ügyfelek érdekében adta fel a hirdetést. Előbb megerősítette korábbi tanúvallomását, amely szerint az említett telefon alkalmával a jegyző közölte vele: az önkormányzatnál nem nézik jó szemmel a hirdetését, később nem emlékezett arra, hogy pontosan ezek a szavak hangoztak-e el.

Majd a vádlott védője, Kormányos József szembesítést kért, ebben a helyzetben pedig a bankfiókvezető azt mondta, a jegyző által elmondottakból jutott az említett következtetésre. Tóth Flórián tagadta bűnösségét. Az ügyész pénzbírság kiszabását kérte, a védő felmentésért folyamodott. A falu jegyzője az utolsó szó jogán azt mondta, mindig is arra törekedett, hogy a lehető legjobban végezze munkáját, nagyon sajnálja, hogy „Marika azt a bizonyos telefonbeszélgetést úgy értette."

Az ítélet

A büntető törvénykönyv 225-ös szakasza szerint „az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A fábiánsebestyéni jegyzőt első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság, és szabadságvesztés helyett 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.
Az indokolásban elhangzott, a vádlott hatáskörével visszaélt, azzal a célzattal, hogy a lap ne jelenjen meg. Kiss Károly bíró a jegyző eljárását természetes emberi reakcióként értékelte, de hozzátette: a Magyar Köztársaságban a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egy önkormányzatot ne érjen kritika. Az indoklás szerint nem volt szükség a törvény teljes szigorának alkalmazására, de érzékeltetni kellett az ügy lényegét, hiszen országosan elszaporodtak a hasonló jellegű bűncselekmények. Az ítélet nem jogerős,
az eljárás a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!