Szentes és környéke

2019.05.24. 12:11

Előfizetésnek köszönheti olvasónk a pénzt: 800 ezer forintot nyert Erzsike a Bors játékán

800 ezer forintot nyert a Bors és a Délmagyarország közös játékán lapunk fábiánsebestyéni előfizetője. Erzsike és férje a nyereménnyel az unokákat támogatja.

Munkatársunktól

Délmagyarország-előfizetése tette szinte milliomossá Kunos Antalnét. A fábiánsebestyéni Erzsike férjével több mint öt évtizede megbecsült lakója a településnek, nyugdíjaséveikben gyönyörű kertjüket és állataikat gondozzák.


– 1964-ben, azaz 55 éve házasodtunk össze, akkor építettük ezt a házat, azóta az otthonunk. A helyi téeszben dolgoztunk, onnan is vonultunk nyugdíjba. A környéken szeretünk utazgatni, rengeteg szép nyár köt Szegedhez, sokat sétáltunk a Tisza-parton a férjemmel – nosztalgiázott Erzsike.


Mivel régi előfizetői a Délmagyarországnak férjével, élhettek azzal az akcióval, amelynek keretében a megyei napilap mellé a Borsot is megkapják. A bulvárlapban Bors kapitány 6+1 millió forintot rejtett el. Erzsike hűsége kifizetődőnek bizonyult, ugyanis négy napi nyeremény, azaz 800 ezer forint boldog tulajdonosa lett.

Kunos Antalné szeret kertészkedni, és lapunkat is szívesen olvassa - előfizetésének köszönheti nyereményét. Fotó: Bors

Kunos Antalné szeret kertészkedni, és lapunkat is szívesen olvassa - előfizetésének köszönheti nyereményét. Fotó: Bors

– Egyszer-egyszer nyertünk pár ezer forintot kaparós sorsjegyeken, de ilyen sok pénzt még soha. Amikor megtudtam, hogy nyertem, azt hittem, csak 80 ezer forintot kapok, meglepetten vettem észre, hogy van még ott egy nulla. Nagyon szeretjük a Délmagyarországot, hiszen a környék és az ország hírei nagyon érdekelnek minket – lelkendezett a nyugdíjas asszony, aki férjével együtt a családjára szeretné fordítani Bors kapitány mesés nyereményét.


– Mindig is szerény, csendes és visszafogott életet éltünk. Két lányunk van és két unokánk, szerencsére a közelben élnek Szentesen. Őket szeretnénk támogatni. A nagyobbik unokánk Szegeden tanul egyetemen, a kisebbik Szentesen vízipólózik – mesélte Erzsike.


Az asszony példája is mutatja, érdemes mindennap vásárolni a Borsot, vagy előfizetni rá, hiszen akár egy mozdulattal megváltozhat az ön és szerettei élete. Tudja, a címlap jobb felső sarkában található matrica alatt lévő nyerő kód minimum 50 ezer forintot jelenthet, de ha napokig halmozódik a nyeremény, akkor olyan elképesztő szerencséje is lehet, mint Erzsikének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!