Szentes és környéke

2014.02.07. 21:37

Felfüggesztett fogházbüntetést kapott az építésvezető

Szentes - Bűnösnek találták, és két év próbaidőre felfüggesztve 1 év fogházbüntetésre ítélték H. Klára Katalint abban az ügyben, amely Farkas Péter 2009 nyarán, a felújítás alatt álló Tisza-hídon bekövetkezett halála ügyében folyt.

Munkatársunktól

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

[namelink name="Berkes Tamás"] bíró kiemelte, hogy a híd felújítása során létrejött szerződésláncolat nem rendelkezett arról, kinek a feladata a munkagödröket biztonságosan elkeríteni. Abba a gödörbe, amely a szerencsétlenül járt férfi halálát okozta, előtte már ketten beleestek. A tárgyalások során a tanúk, illetve az időközben elhunyt másodrendű vádlott, V. R. vallomásai is azt támasztották alá: a munka során mindenki H. Klára Katalint tekintette építésvezetőnek, felelős döntéshozónak, így a gödör elkerítése is az ő dolga lett volna – indokolta döntését a bíró. Hangsúlyozta, hogy a nő az eset felidézésekor időnként ellentmondásba került egy-egy korábbi kijelentésével.

Az ügyész a döntést tudomásul vette, az ügyvéd azonban felmentésért fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!