Szentes és környéke

2019.02.17. 18:16

Futottak a süldőmalacok után Nagymágocson - fotók

Negyedik alkalommal rendeztek a hétvégén disznótoros napot Nagymágocson. Három jól megtermett sertést vágtak le.

Kovács Erika

- Örülünk, hogy a helyiek mellett a környékben lévő településekről is érkeztek a disznótorunkra - mondta Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere.


- Két testvértelepülésünkről, Tornyosról és Mágocsról is jöttek vendégek. Ők is segítenek a disznók feldolgozásában - tette hozzá.

Futottak a süldőmalacok után Nagymágocson. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA

Idén három disznót vágtak le a nagymágocsiak, egy 130 és két 150 kilósat. A mangalicát a derekegyházi Kőrösi család ajánlotta fel. A másik két sertést pedig az önkormányzat közmunkásai nevelték.


A reggeli hagymás vér volt, az ebéd pedig sült kolbász. A finomságokhoz támogató jegy vásárlásával lehetett hozzájutni. A befolyt összegből a művelődési házban lévő könyvtárban ifjúsági sarkot alakítanak ki. 


A disznótoros napon kolbászgyúró versenyt rendeztek és tombolát is hirdettek, utóbbi fődíja egy malac volt. A böllérkvíz győztese pedig egy hátsó csülköt kapott. 

Futottak a süldőmalacok után Nagymágocson. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA

- Idén is megépítettük a ringet a malacfogó versenyhez. Annyiban változtak a szabályok, hogy nem elkapni, hanem megérinteni kellett a malacokat. A gyermek és felnőtt győztesek ajándékcsomagot kaptak - tudtuk meg a településvezetőtől. 


A nap sztárvendége Kocsis Janika volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!