Szentes és környéke

2019.05.14. 14:37

Jó hozamot eredményezett a munkások ösztönzése, és még a táppénzes kiadásokat is csökkentette

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket Szentesen az Árpád-Agrár cégcsoporthoz tartozó Paradicsom Kft. új üvegháza. A dolgozók is érdekeltek a nagyobb termésben, ami pluszpénzt hoz számukra.

Kovács Erika

Tavaly év elején készült el a cégcsoport 2,4 hektáros üvegháza, ahol a legmodernebb technológiákat alkalmazták. A tetőszerkezet diffúzüveg-borítású, amely úgy szórja a fényt, mint a prizma. Az épület falai műanyagból készültek, így a szélső sorokat sem károsítja az erős napfény.


– Kicsit más receptúrával működik ez a rendszer, mint a hagyományos üvegházak – mondta Katona Magdolna, a Paradicsom Kft. ügyvezetője, az Árpád-Agrár Zrt. gazdasági vezetője. – Mintegy 15–20 százalékkal magasabb a terméshozam, mint egy hagyományos üvegházban. Tavaly, annak ellenére, hogy februárban történt az első ültetés, négyzetméterenként 64 kilogramm paradicsom-termésátlagot értünk el, ami minden várakozásunkat felülmúlt – tette hozzá.


Az ügyvezető kiemelte, a felvásárlási árak is viszonylag jól alakultak. A cég átlagárakkal számol, ami tavaly megközelítette a kilogrammonkénti 200 forintos szintet. – Az úgynevezett zöldmunkákon dől el, hogy milyen lesz a hozam. Ha szabályos, és időben készül el, akkor nagy az esély a jó termésátlagra. Ezért két évvel ezelőtt kidolgoztunk egy dolgozói érdekeltségi rendszert. Azóta jelentősen többet keresnek a munkatársaink. Bevezettük a 13. havi fizetést: ha a dolgozók a gazdasági fedezeti pontunk felett teljesítenek, akkor az így megtermelődött bevételt megosztjuk velük. Így kapnak 13. havi juttatást. Most továbbfejlesztettük az érdekeltségi rendszert. Ha valaki a négyzetméterenkénti 55 kilogrammos limitet teljesíti, akkor minden pluszkiló után további 5 százalékot kap. Vagyis, ha valaki például 5 kilogrammal magasabb hozamot ér el, az 25 százalékkal többet kap, mint a 13. havi illetménye.

Katona Magdolna mutatta, az új üvegház beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Fotó: Kovács Erika

Katona Magdolna mutatta, az új üvegház beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Fotó: Kovács Erika

Katona Magdolna hangsúlyozta, a dolgozók eleinte kétkedve fogadták, hogy jó lesz-e számukra az ösztönző program, de mára elfogadottá vált, hiszen látják az eredményeket.


– Az egyheti, négyzetméterenkénti élőmunka-ráfordításunk 3 évvel ezelőtt körülbelül 50 forint volt, ami 2018- ban 75 forint lett. Három év alatt tehát 50 százalékkal emelkedtek a jövedelmek, ami tovább növekszik. Bevezettük ugyanis az úgynevezett jelenléti bónuszt. Azt tapasztaltuk, hogy a különböző telephelyeinken a kora tavaszi és kora őszi időszakokban elszaporodott az 1-3 napos táppénz, amit a cégnek kell fizetni. Persze kitudódott, hogy sokan maszek kertészetbe mentek napszámba. Most ha valaki egy hónapban akár egy napot táppénzen van, akkor a tárgyhónapban elveszíti a jelenléti bónuszt. Nem biztos, hogy megéri egy maszekfóliában néhány ezer forintért dolgozni egy napot, miközben elveszít mondjuk 15 ezer forint jelenléti bónuszt. Az eredmény az lett, hogy „meggyógyultak" a dolgozók. Az első negyedévben 2,7 millió forinttal kevesebbet fizettünk ki munkáltató által fizetett táppénzre, mint egy évvel korábban. Most már tényleg csak azok mennek betegszabadságra, akiknek egészségügyi problémájuk van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!