Szentes és környéke

2014.05.05. 21:39

Kamilla bejárná a világot a csokoládé miatt

Szentes - Két hétig dolgozik, egy hetet iskolában tölt Bátori Kamilla – Franciaországban, Metzben. A 21 éves szentesi cukrásztanulónak az az álma, hogy 5 év tanulás és gyakorlatozás után csokoládéval foglalkozhasson.

Salánki Zsófia

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

– Franciaországban nagyon más. Úgy mentem ki, hogy egyáltalán nem beszéltem franciául. Rá kellett jönnöm, hogy az angol nyelvtudásommal nem boldogulok, így nagyon hamar megtanultam a nyelvet – mondja [namelink name="Bátori Kamilla"] (21). 2011-ben egy évig főiskolásként tanult Franciaországban, ezután döntötte el, hogy cukrászattal szeretne foglalkozni.

Nem sikerült gyakorlati helyet találnia, így nem tudta elkezdeni az iskolát, végül hazautazott. De nem akarta feladni az álmát, ezért Szegeden kezdett el egy másfél éves cukrászképzést, de közben megpályázott egy francia ösztöndíjat is. Nem kecsegtették sok jóval, hiszen főként szakács- és pincértanulókat kerestek, mégis sikerült bekerülnie. 2013-ban már biztos nyelvtudással utazhatott.

– Itthon 15-en voltunk egy csoportban, odakint ketten dolgozunk egy pékségben. Két hetet dolgozunk, majd egy hetet iskolában töltünk elméleti oktatással. Ebből is látszik, hogy a két ország oktatási rendszere teljesen más. Úgy érzem, hogy kint sokkal többet tanulhatok – meséli. Az alap cukrászképzés két évig tart, majd a következő lépcsőfok egy év, ahol mindent megtanulhatnak a csokoládékészítés rejtelmeiről. További két év szükséges ahhoz, hogy valaki cukrászfőnök lehessen, majd még kettő a mesterfokozathoz. Kamilla 5 évet szeretne tanulni, és a csokoládéval akar foglalkozni.

Bátori Kamilla cukrásznak tanul. A csokoládéval akar foglalkozni. Fotó: Salánki Zsófia

Bátori Kamilla cukrásznak tanul. A csokoládéval akar foglalkozni. Fotó: Salánki Zsófia
– Eleinte akadtak nehézségeim is. Úgy vettem észre, hogy a franciák nem túl toleránsak. Kiutazásomkor zöld hajam volt. Az iskolában felszólítottak, hogy fessem át, és a piercingeket is cseréljem kisebbre. Úgy gondoltam, hogy megéri, így megtettem, amit kértek – mondja.

Egy magániskolában tanul, ahol az éves tandíj 900 euró, ennek részleteit háromhavonta kell törlesztenie. Tanulhatna állami intézményben is, ahol ingyenes az oktatás, de a magánintézményben nagyobb segítséget nyújtanak a külföldi diákoknak.

– Egy hónapban 900 euró körüli összeget keresek. A lakbérem 400 euró, de kapok a francia államtól támogatást, így nekem csak 35 eurót kell fizetnem. Ez egy diákszállás, ahol 12 négyzetméteres lakrészem van. Egy hónapban nagyjából 100 eurót költök magamra, így a fizetésem nagy részét félreteszem.

Heti hat napot dolgozik, nem sok szabadideje van, de volt már kirándulni például Luxemburgban is. Tanulmányai elvégzése után utazni szeretne, és más országokban bővíteni cukrásztudását.

– Főként Japánba szeretnék eljutni, de nyitott vagyok a kalandokra, remélem, hogy sok helyen szerezhetek majd tapasztalatokat. Úgy látom, Magyarországon nem tudnék igazán kibontakozni a csokoládé és a díszítés művészetében – mondja Kamilla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!