Szentes és környéke

2019.07.21. 09:57

Könyv jelent meg Árpádhalom múltjáról - Kis település, nagy történelem

Árpádhalom község története címmel jelentetett meg könyvet az önkormányzat, ami az első olyan kiadvány, ami a település régmúltjával, őseivel, alapításával, a közelmúlt történéseivel és röviden a jelenével is foglalkozik. A kötetet a Csörögefesztivál első napján mutatták be.

Kovács Erika

– Régi álmunk valósult meg. Annak idején a település plébánosától, Felicián atyától sok történetet hallottunk a falu múltjáról. Ez indított arra, hogy könyv formájában, bárki által hozzáférhetővé, egyben is közzétegyük a falunk múltját – mondta a könyvbemutatón Szarka Attila, Árpádhalom polgármestere. Kiemelte, a kötet számos újdonságot tartalmaz, amiről a helyiek még nem hallottak.


A kötet szerkesztője és egyik szerzője, Pálinkó Máté történész, levéltáros elmondta, korábban még nem járt a településen. Amikor a felkérést elvállalta, elgondolkozott, hogy mit lehet írni egy kis faluról. – Miután beleástam magam a témába, kiderült, hogy Árpádhalom kis település ugyan, de nagy történelemmel – fogalmazott.


Lajkó Orsolya muzeológus, régész elmondta, 20 évvel ezelőtt régészhallgatóként egy egyetemista társával Árpádhalomról írta a szakdolgozatát. A terepbejáráson közel egy év alatt több mint 50 felszíni régészeti lelőhelyet azonosítottak be, amiből 34 Árpád-kori.


Bede Ádám történész, régész, kurgánkutató többek között a község névadó kurgánjáról, az Árpád halomról beszélt, aminek története a könyvben is olvasható.


A kötet egyelőre 100 példányban jelent meg. Igény szerint készülhet több is az eladott könyvek árából befolyt összegből. Második kötet is várható, mert még vannak kutatásra érdemes területetek.

 

Címkék#Szentes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!