Szentes és környéke

2014.06.20. 20:49

Könyv lett a szibériai évek naplójából

Szentes - Egy szentesi fiú fogságba esett az I. világháborúban. Szibériába került, nem hitte, hogy valaha hazatérhet. Később papírra vetette a történetét, minden apró részletre emlékezett még évtizedek múlva is. A sorok a kitartásról, az élet- és hazaszeretetről is mesélnek.

Králik Emese

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

– Nagyapám éppen hogy elérte a felnőttkort, amikor 1914 végén bevonult katonának. Sok ütközetben vett részt, mindet megúszta nagyobb baj nélkül. Egy bő évvel később fogságba esett, ekkor már szakaszvezető volt. Ez komoly rangot jelentett az
I. világháborúban – mesélte a szentesi [namelink name="István Ferenc"].

Amikor gyerekek voltak, ámulva hallgatták a nagyapa kalandos történeteit, a halála után pedig olyan kincsre bukkantak, amilyenre nem számított a család. Az idős férfi kézzel írott visszaemlékezései kerültek elő egy szekrény mélyéről, a lapok, mintha csak egy filmet nézne az olvasó, a legapróbb részletekig felelevenítik, hogyan élte meg a háború rémségeit az egykori fiatalember. És szólnak a hadifogságról, a megmenekülésről, illetve arról a 9 évről, amelyet Labádi István Szibériában töltött.

– Úgy mesélte, hogy harcoltak, ameddig csak lehetett, egyszer már azt vették észre, hogy hátulról is jönnek a golyók, bekerítették őket. Rengeteg gyaloglás, majd 27 napi vonatozás következett, egy orosz katona kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy már Szibériában vannak. A tomszki fogolytáborban földbe vájt barakkokban éltek, bányában kellett dolgozniuk. Találkozott egy fábiánsebestyéni férfival, Bárdos Mihállyal, akivel itthon együtt voltak cselédek. Sokat beszéltek arról, hogy élve úgyse kerülnek ki abból a pokolból, szökjenek meg – idézte az unoka. Ismét heteken át tartó gyaloglás következett, Novaja Nyikolajevben táborba került, majd egy gazdánál, később egy malomban dolgozott, számtalanszor hazaindult Magyarországra. Amikor ismét Tomszkban próbált segítséget és információt szerezni, azt mondták neki: nincs már olyan státusz, hogy hadifogoly, menjen, ahová akar. Ekkor 5000 kilométerre volt a hazájától.

Fotó, könyv és kézirat őrzi István Ferenc nagyapja, Labádi István emlékét. Fotó: Králik Emese

Fotó, könyv és kézirat őrzi István Ferenc nagyapja, Labádi István emlékét. Fotó: Králik Emese
– Nem hitte, hogy valaha visszatérhet, megpróbálta hát Szibériában feltalálni magát. Proszkokovóban telepedett le, hét évre az lett az otthona. Minden munkát elvállalt, még az olyanokat is, amihez nem értett. Pénzért jósolt kártyából, azt találta mondani egy asszonynak, hogy a férjének szeretője van. Hát éppen ráhibázott. A férj egy nagyobb összeget adott, hogy legközelebb jósolja az ellenkezőjét – mondta nevetve. – Sírt ásott, temetett, disznót nevelt, orvosnál segédkezett – nála ismerte meg a nagymamámat, Daria Mihailovna Braszalint. Az após hallani sem akart arról, hogy egy magyar hadifogoly vegye el a lányát, kijelentette: ha ezt megteszi, a háza tájára se menjenek többé. A fiatalok persze összeházasodtak, és született kint két gyermekük: az édesanyám és a nagybátyám – mondta István Ferenc.

Családot alapított, beilleszkedett a közösségbe, megtanulta a nyelvet, de mindig visszavágyott a szülőföldre, sírva gondolt azokra, akikről akkor már egy évtizede nem tudott semmit. 1925-ben sikerült először levelet váltani, attól kezdve se éjjele, se nappala nem volt. Mindent eladtak, Moszkvába utaztak és vonatra ültek. Július 25-én értek Szentesre. A Soós-dűlőben telepedtek le, a nagymama Magyarországon a Braszalin Judit nevet használta. Labádi István visszaemlékezéseit az unokája könyvalakba szerkesztette, és magánkiadásban kiadta. Azt mondja, azért, hogy ne vesszen el egy ekkora kincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!