Szentes és környéke

2009.05.20. 21:48

Közmunkások szedik a krumplibogarat

Szentes - A spórolás jegyében konyhakertet alakított ki az eperjesi önkormányzat: két hektáron burgonyát, borsót és kukoricát vetettek a falu közmunkásai, a terményt pedig az óvoda konyhája használhatja föl.

Bíró Dániel

A gazdasági helyzet megmozgatja az emberek fantáziáját – Eperjesen is. Az alig 600 lelkes falu nehézségekkel küszködik, de nem létszámleépítésre vagy intézménybezárásra gondoltak, amikor ötletelni kellett a szűkös költségvetés miatt, hanem a spájzra. Abból indultak ki, hogy amit maguk is megtermelhetnek, azt miért vegyék meg drágán kereskedőtől. Mivel az önkormányzat rendelkezik termőfölddel, és egy traktora is van, csupán vetőmagot kellett vásárolni, hogy beinduljon a konyhakert.

– Két hektáron kezdtünk növénytermesztésbe. Az egyik hektárra csak kukoricát vetettünk, a másik felén burgonyát, illetve ültettünk még zöldségeket és borsót is – mondta lapunknak Kiss Csaba polgármester. A leleményes kezdeményezésnek jó hátszelet adott a nemrégiben bevezetett közmunkaprogram: 7–8 állástalan helybelinek tudnak rendszeres munkát biztosítani a konyhakertben. Mivel növényvédő szerekre nincs pénz, az eperjesiek kapálják körbe a veteményest, sőt a krumplibogaraktól is nekik kell megszabadítaniuk a burgonyaültetvényt. A „biogazdaságban" termelt zöldség az óvoda konyhájára kerül.

Burgonya, zöldség terem majd a biogazdaságban. Fotók: Tésik Attila

Burgonya, zöldség terem majd a biogazdaságban.
Fotó: Tésik Attila

– Jelenleg 40 főre főzünk, de ennél jóval több adagra is szükség lesz, ha beindul a volt iskolaépületben a tervezett életház, ahol nyugdíjas napközi otthont szeretne működtetni az önkormányzat – mondta Bozsó Tünde, a konyha vezetője. A mostani kapacitás mellett évente egy tonna burgonyára és több száz kiló zöldségre van szüksége a kifőzdének – ennek a többszöröse is megteremhet idén a konyhakertben. Sertéshúsból havonta 20–30 kilót vásárol a konyha, de ha jó lesz az idei kukoricatermés, jövőre már azt sem a hentestől kell beszerezni. Kiss Csaba polgármester szerint kicsiben a sertéstenyésztés is megoldható náluk, takarmányuk lesz, így nincs akadálya annak, hogy ősszel vagy jövőre süldőket szerezzen be az önkormányzat.

Biogazdálkodás eperjesi módra: 7–8 állástalan helybelinek tudnak munkát adni a konyhakertben.

Biogazdálkodás eperjesi módra: 7–8 állástalan helybelinek tudnak munkát adni a konyhakertben. Fotó: Tésik Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!