Szentes és környéke

2012.08.30. 13:39

Második taniroda a Borosban

Szentes - A szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskolában a nyári szünet ideje alatt különösebb változás nem történt, leszámítva azt, hogy sikerült pályázati forrásokat szerezni egy második taniroda kialakítására.

Delmagyar.hu

Az iskolában közgazdasági és kereskedelmi marketing képzés is folyik, a tanórákon szerzett ismeretek mellett itt sajátítják el a diákok a gyakorlati alapokat.

Szeptember 3-án három kilencedikes osztályban mintegy 90 diák kezdi meg tanulmányait, közgazdaságtan, kereskedelem-marketing, illetve a humán orientáció, valamint egészségügy szakmacsoportban.

A tanévnyitó szeptember 3-án, 8 órakor lesz.

A Borosban szeptember 3-án, 8 órakor lesz a tanévnyitó.
A szakképzés ágon az idén sikerült megszervezni az általános asszisztens képzést. Kétéves oktatásról van szó, a nyári gyakorlatot majd a helyi kórházban töltik el a tanulók. Emellett a pénzügyi-számviteli ügyintéző- és a külkereskedelmi üzletkötő képzés is beindul.

A 9. évfolyamon tanulók számára bevezetik a mindennapos testnevelést. Továbbá egy Támop pályázat anyagi forrásait felhasználva, a helyi Művelődési Központtal közösen fogják az iskolai szabadidős tevékenységet szervezni, irányítani. Természetesen, a hagyományos „közgés" rendezvényeket is megtartják majd.

A tantestületben változás nincs, egy egészségtan tanárral bővül a tanári kar.

A tanévnyitó szeptember 3-án, 8 órakor lesz. Azt 4 osztályfőnöki óra követi, ahol a tanév feladatairól lesz szó, másnap pedig már kezdődik a tanulás.

Címkék#Szentes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!