Szentes és környéke

2019.04.03. 22:47

Megszépült a könyvtár Árpádhalmon

Mintegy 4 millió forintból újult meg az árpádhalmi könyvtár és az olvasóterem.

Kovács Erika

Az árpádhalmiak 3 millió 150 ezer forint forrást nyertek a Nemzeti Közművelődési Alap pályázatán, amihez az önkormányzat 700 ezer forint önerőt biztosított. Ebből a pénzből a művelődési házban lévő könyvtárszobát és az olvasótermet is felújították. A helyiségeket újrafestették, új bútorokkal rendezték be. A 3000 kötetes könyvtárban hangulatos gyermeksarkot is kialakítottak. A megújult könyvtár berendezéséhez a szegedi Somogyi-könyvtár nyújtott szakmai segítséget.


Az ünnepélyes avatón Farkas Sándor országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a helyi kultúra ékévé, nyugalmi szigetévé vált a könyvtár. – A digitális világ egy kicsit háttérbe szorította napjainkban a könyvtárakat. Ennek ellenére úgy gondolom, egy település életében nagyon fontos szerepet tölt be a könyvtár. A kultúra helyszíne – mondta. 

Fotó: Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

– Majdnem négy hónapig volt zárva a könyvtárunk – említette meg Szarka Attila, Árpádhalom polgármestere, és kiemelte, a felújított, megszépült könyvtár olyan lehetőséget teremt, ami hozzájárul a falu és város közötti különbség eltüntetéséhez. Hangsúlyozta, ezt a célt szolgálja majd a Magyar Falu program is, amelyből többek között a művelődési ház nyílászárócseréjéhez remél forrást a település.


Más változás is bekövetkezett a művelődési ház és könyvtár életében. Az eddigi vezető, Vinczéné Nagy Rozália nyugállományba vonult, az intézmény új vezetője Magyar Zita lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!