Szentes és környéke

2019.03.04. 18:16

Modern palántanevelő épült: számítógép vezérli a locsolást, a fűtést és a világítást is a szegvári komplexumban

Szegvár - Korszerű, a jövő igényeinek megfelelő palántanevelő komplexumot épített a szentesi Árpád Agrár Zrt. Szegváron. Borús időben is olyan feltételeket biztosíthatnak a palántáknak, mintha odakint sütne a nap.

Kovács Erika

– A palántanevelő komplexumunk másfél hektáros üvegházból, valamint anyagraktározásra, a palánták szállítás előtti pufferozására alkalmas csarnokból áll. A második ütemben egy 7500 négyzetméteres fóliaházat is építünk, ahol szabadföldre kerülő növénypalántákat nevelünk majd. Magunk között ezt csak edzetőnek hívjuk. Reményeink szerint március végére elkészül ez az objektum is – tudtuk meg Oltyán Istvántól, az Árpád Agrár Zrt. palántanevelési ágazatvezetőjétől.


Az Árpád Agrár Zrt. az új beruházásokra 1,3 milliárd forintot fordított. A megvalósításhoz pályázati forrást is nyertek, ami kevesebb mint a bekerülési költség 50 százaléka.


Az új, palántanevelő üvegházban a legmodernebb technológiákat alkalmazzák. Hasonlóan a többi üvegházukhoz, itt is geotermikus energiával fűtenek. Az új palántanevelőben azonban a hőmérséklet beállítását, illetve a szellőzést klímakomputerrel vezérlik, amely növényfajok szerint teremti meg az ideális hőmérsékletet és páratartalmat. Emelhető fejfűtésre is lehetőség van az üvegházban, amelyet a többméteres magasságból akár a talajtól számított 50 centiméterig le tudnak hozni.

Oltyán István elmondta, az új üvegházban számítógép vezérelte gépek segítik a palántanevelést. Fotó: Kovács Erika

Oltyán István elmondta, az új üvegházban számítógép vezérelte gépek segítik a palántanevelést. Fotó: Kovács Erika

– A világításunk is rendkívül korszerű. A régebbi palántanevelőinkben működő világításhoz képest akár kétszeres fényintenzitást is biztosíthatunk a növényeknek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számítógép-vezérléssel mérjük a kinti fényeket. Borús, ködös időben ehhez képest a komputer idebent az elvárt fényt biztosítja a fejlődésben lévő növényeknek. A korszerű világításnak köszönhetően, tapasztalatunk szerint, a palánták hamarabb „készen lesznek". Ugyancsak automatizált az öntözőberendezésünk is.


A palántanevelőben több más gép is segíti a munkát, például a kőgyapotkocka-áztató, amelynek segítségével mindegyik kockába megfelelő és azonos mennyiségű tápanyag jut, így minden kis palánta egyformán „startol". Láttunk egy palántaszétrakó gépet is. Amikor a palántáknak már nagyobb élettérre van szükségük, akkor használják a berendezést, amellyel 6-8 ember munkáját spórolják meg, akik közben más munkafolyamatot végezhetnek.


Az új szegvári üvegházban paprika- és kígyóuborka-palántákat nevelnek, idén a tervek szerint milliós nagyságrendben. Céges szinten pedig több mint 30 millió palánta előállítása a terv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!