Szentes és környéke

2015.08.27. 22:03

Nagy János: Ez a szerelem azóta is tart

Hetedik osztályos voltam, amikor a zene magával ragadott. Ez a szerelem azóta is tart - mondta Nagy János zongoratanár, orgonaművész, karnagy, aki a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta meg az államalapítás ünnepén. <br> <br>

Kovács Erika

– Először ABC-s hangokkal olvasd el a kottában a darabokat, utána játszd csak el a zongorán. Ez lesz a házi feladat a következő órára – ezekkel a szavakkal engedte el az óráról az egyik növendékét Nagy János. Bár tart még a nyári szünet, a szentesi zeneművész több tanítványának is tartott képzést a vakáció alatt.

Minden szabadidejében zongorázott
Nagy János immár 53 éve tanítja a növendékeket a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti iskolában. Bár 13 éve nyugállományban van, a tanítást azóta sem hagyta abba.

– Pedig meg sem fordult a fejemben, hogy zongorázni tanuljak. Szegvári vagyok. A faluban volt egy kápolna, ahol énekvezető lettem. A kántor felajánlotta, hogy ennek fejében megtanít zongorázni. Ekkor hetedik osztályos voltam. A hangszer és a zene magával ragadott. Ez a szerelem azóta is tart – beszélt pályája kezdetéről Nagy János zongoratanár, orgonaművész, karnagy, aki a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta meg az államalapítás ünnepén.
Nagy János a gimnáziumi évek alatt minden szabadidejét zongorázásra fordította. Érettségi után a Szegedi Konzervatóriumban tanult tovább, ahol zongora és szolfézs szakon végzett.
 

Nagy János Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesült. A szerző felvétele

Nagy János Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesült. A szerző felvétele


Lehotka Gábor is tanította
– A zongora mellett egy másik hangszer, az orgona is belopta magát a szívembe. Meg kell, hogy mondjam, az akkori rendszer ezt nem nézte jó szemmel, mivel templomi hangszer – emlékezett a régi időkre.
Ezért magánúton csiszolta tudását, Virág Endre és Lehotka Gábor orgonaművészek segítségével.

– Nemcsak templomokban, hanem társadalmi eseményeken: esküvőkön és névadókon is orgonáltam. A hetvenes években szerveztek egy országos versenyt direkt az ilyen orgonistáknak. Megnyertem. Utána kaptam meg a filharmonikusoktól az orgonaművészi működési engedélyt – mesélte Nagy János, aki a zenetanítás, művészi tevékenység mellett 21 éven keresztül volt a helyi zeneiskola vezetője. Nyugdíjba vonulásakor, 2002-ben címzetes igazgatóvá nevezték ki. Ezenkívül még egy fontos terület is helyet kap a zenei palettáján: a kórusmuzsika. A hatvanas évektől a szentesi közgazdasági szakközépiskola kórusát vezette, 1977-ben megszervezte a Bárdos Lajos Vegyeskart, amellyel a napokban Németországba utaznak fellépésre.

Szentes és Szegvár díszpolgára
Nagy János fontosnak tartja, hogy Szentes életében jelen legyen a komolyzene. Számos rendezvény, fellépés kötődik a nevéhez. A szentesi zenei szakember több elismerésben részesült. Büszke arra, hogy Szegvár és Szentes is díszpolgárrá avatta. 2002-ben a Magyar Köztársaság Aranykeresztjét kapta meg, most, augusztus 19-én pedig Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át, több mint 5 évtizedes zenepedagógusi életútja, Szentes közművelődését és az egyházi zene népszerűsítését szolgáló tevékenysége elismeréseként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!