Szentes és környéke

2008.01.18. 21:45

Névnapját ünnepli Fábiánsebestyén

Fábiánsebestyén - A Fábiánok és a Sebestyének vasárnap ünneplik névnapjukat, Fábiánsebestyénen viszont nem ilyenkor, hanem augusztusban tartanak faluünnepet. Ilyenkor szokták vendégül látni és felköszönteni Fábián Sebestyént – aki most már 12 éves, és Hajdúsámsonon lakik.

Munkatársunktól

Ez a vasárnap jeles nap a Szenteshez közeli, 2300 lelkes település számára, hiszen ilyenkor ülik névnapjukat a Fábiánok és Sebestyének. A falu Szent Sebestyénről és Szent Fábiánról kapta a nevét, a vértanúk tiszteletére szentelt templom után. Az első itteni lakosok kunok voltak, akiket az 1280-as hódtavi csata után telepítettek itt le. Földesúrként tisztelhették az itteniek a Hunyadi családot, majd az Egri csillagokból is ismert Török Bálintékat. Az 1596-os török–tatár pusztítás után sokáig, még 1852-ben is pusztaként említik, ezután népesedik be újra. Legszebb helye a központi Szabadság tér, parkjával, hatalmas fáival.

A település naptár szerinti ünnepe január 20-a lenne, de ilyenkor a legritkább esetben lehet szabadtéri rendezvényt tartani. Fotó: Tésik Attila
A fábiánsebestyéniek nem szoktak január 20-án ünnepelni, mivel a névnap nem mindig esik hétvégére, továbbá január közepén a legritkább esetben lehet szabadtéri rendezvényt tartani. Az igazi ünnep a lovasnap, illetve az augusztusi falunap. Varjas Béla alpolgármester lapunknak elmondta, hogy tíz éve a falunapon szoktak megemlékezni a falu névnapjáról is, mégpedig egyedi módon. Kerestek valakit, aki a Fábián Sebestyén nevet viseli, őt évente felköszöntik. A mára tizenkét évessé cseperedett hajdúsámsoni fiú legutóbb a falunapon, tavaly augusztusban volt a község vendége, jelenlétében rendszerint bilirádversenyeket szoktak rendezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!