Hallgassa élőben!

Pedagógusbarát az önkormányzat

Az országban csak a szentesi önkormányzat kapta meg az idén az Eötvös József nevét viselő plakettet, amely a Pedagógusok Szakszervezetének legrangosabb kitüntetése.

Eötvös József-emlékplakettet kapott a szentesi önkormányzat a Pedagógusok Szakszervezetétől. Ennek a megyei és egyben a városi titkára, Elek Sándor lapunk érdeklődésére elmondta: minden évben három helyhatóságnak adományozzák ezt az elismerést. A díjat egyébként az országos vezetőségük alapította, és az idén még csak a szentesi önkormányzatnak ítélték oda. Valójában azért kapta a plakettet a város, mert a vezetői fontosnak tartják a szakszervezetekkel az érdekegyeztető tárgyalásokat a lényegi döntések meghozatala előtt. Ilyen téma például az önkormányzat költségvetése, amely érintheti a közszférában a létszámcsökkentést is.

A Pedagógusok Szakszervezetének 320 tagja van Szentesen, ám a titkár elmondása szerint nemcsak az ő érdekeiket képviselik, hanem az oktatási intézmények valamennyi dolgozója ügyes-bajos dolgaira figyelnek. Elek Sándor, aki felterjesztette az önkormányzatot a szakszervezetük kitüntetésére, lapunk azon kérdésére, mire a legbüszkébb az érdekképviseleti tevékenysége során, azt válaszolta: Szentesen is volt korábban a közintézményekben elbocsátási hullám, és annak örült nagyon, amikor néhány állást sikerült megmenteni.

Egyébként pedig az ő kezdeményezésére alakították meg annak idején az érdekegyeztető tanácsot, amely azóta is működik Elek Sándor és Oltyán Lajos társelnökletével. Az önkormányzattal különben is jó a szakszervezet kapcsolata, hiszen közös rendezvényeik is vannak. Ilyen például az alkotó pedagógusok Rejtelmek, ha zengenek című programsorozata vagy a hagyományos pedagógusnapi ünnepség, kitüntetések átadásával és fogadással egybekötve.

Valter Attila: azért edzettem, hogy a legjobb legyek
Nem lehet a közepes szintet megcélozva csúcsra jutni a Girón remekló magyar kerékpáros szerint.
Lilike az első, aki állami támogatással kapja meg a Zolgensma génterápiát!
A csodálatos örömhírről kedd délután számolt be a család Lilike közösségi oldalán.
Bosszúból több embernek elküldte egy kislány meztelen képeit egy pécsi férfi
Öt évet is kaphat az a baranyai férfi, aki egy kiskorú lány meztelen fotóit küldte szét az interneten.
Naomi Campbell 50 évesen anya lett – képet is posztolt a babáról
A szupermodell már korábban is sokszor beszélt arról, hogy foglalkoztatja az anyaság, vágyik saját gyerekre, és akár örökbe is fogadna.
Potápi: a magyarok büszkék lehetnek a nemzet egységére
Ez még akkor is így van, ha bizonyos politikai erők próbálják úgy beállítani a kabinet eredményeit, mint hogyha azok a pénzek elherdálását jelentenék.
A vásárhelyi Covid-osztály dolgozói is csatlakoztak a Jerusalema tánckihíváshoz
A vásárhelyi kórház is csatlakozott a Jerusalema tánckihíváshoz.