Szentes és környéke

2019.08.25. 20:11

Szentes tényleg a hidak városa - 71 híd köti össze a város lakóit

Móra József önkormányzati képviselő megszámolta, Szentesen összesen 71 híd található. Ez a szám nemcsak a városban közismert hidakat foglalja magában, hanem a külterületi, dűlőutakon átívelőket is. A végeredmény azt jelenti, hogy Szentesen 400, míg Velencében 700 lakosra jut egy híd.

Kovács Erika

– Szentes nemcsak a vizek városa, hanem a hidaké is. Erre akkor döbbentem rá, amikor a település arculati kézikönyvét készítettük elő. A Kurca mindig is a város egyik ékköve, „főutcája" volt, ami áldás, ugyanakkor számos nehézséget is okozott minden időben, hiszen a két part között az átjárást valahogy biztosítani kellett – mondta Móra József önkormányzati képviselő. Összeszámolta, a városnak összesen 71 hídja van.

 

A város legismertebb hídja, a Belvárosi, Nepomuki Szent János szobrával. Fotó: Kovács Erika

A város legismertebb hídja, a Belvárosi, Nepomuki Szent János szobrával. Fotó: Kovács Erika


– A legismertebb hidunkat, amelyik a belvárosban található, 1883-ban építették Endre Antal királyi mérnök tervei alapján. Néhány évvel ezelőtt, a kerékpárút építésekor kiszélesítették és felújították. Ez a híd gyakorlatilag ikonikus jelentőséggel bír Szentesen. A régi fotókon, képeslapokon is sokszor szerepelt. A közelmúltban készült el az Eszperantó híd megerősített változata, ami a Ligetet köti össze a Kisérrel – tette hozzá.


Móra József elmondta, Szentes három fő vízfolyása a Kurca, a Veker-éri, a Kórógy-éri főcsatorna több mint 30 kilométeres hosszban szelik át a várost.

 

Az Eszperantó hidat nemrégiben elbontották, és néhány méterrel arrébb újjáépítették. Fotó: Majzik Attila

Az Eszperantó hidat nemrégiben elbontották, és néhány méterrel arrébb újjáépítették. Fotó: Majzik Attila


100 éve épült a legtöbb híd Szentesen


– A Vekeren 29, a Kórógyon 21 hidat számoltam össze. Ebben benne vannak az országos közúthálózathoz tartozó hidak és a dűlőúti hidak is. Ismereteim szerint egyébként Szentesen a hídépítés legnagyobb időszaka a múlt század ’20-as, ’30-as évei­ben volt. Feltehetően azért, hogy a szentesi kubikosoknak a nagy gazdasági világválság idején legyen munkájuk, háromnyílású vasbeton kerethidakat építettek. Ezek közül talán a legismertebb a Kiss Zsigmond utcai híd, amit a közeljövőben biztosan ki kell váltani, mert a teherbírása már nem felel meg a mai követelményeknek. Vagyis ezeket a jó százéves hidakat nem ilyen forgalomra tervezték, mint ami most halad át rajtuk – magyarázta a képviselő.

 

A szentesi belváros díszei a Kurcán átívelő hidak a szökőkúttal. Fotó: Majzik Attila

A szentesi belváros díszei a Kurcán átívelő hidak a szökőkúttal. Fotó: Majzik Attila

Átkelők közvetlenül egymás mellett


Móra József mutatta, a Kiss Zsigmond utcában két híd is található, egymástól csupán néhány méterre. Az egyik a gyalogos- és a kerékpáros forgalmat bonyolítja le, a másik a járműforgalmat, de ott is van egy gyalogjárda. Ezekről a hidakról belátni a kórház területére is, ahol szintén több híd keresztezi a Kurcát egymás mellett, biztosítva a gyalogos-, illetve a járműforgalom átkelési lehetőségét.


– Szentesen összesen 71 híd található, vagyis nagyjából 400 lakosra jut egy híd. Egy tanulmányban olvastam nemrégiben, hogy az olaszországi Velencének, ahol 280 ezer ember él, 400 hídja van, vagyis ott „csupán" 700 főre jut egy híd. Úgyhogy Szentesnek ez is egy különlegessége, mint ahogy az is, hogy Magyarország hatodik legnagyobb területű városa – emelte ki a képviselő.


A dűlőutakon is építettek


Móra Józseffel egyetértettünk, ha a szentesiek elolvassák a cikket, biztosan sokan kételkednek majd, hogy ilyen sok hídja van a városnak. – Ebben a 71-ben benne vannak a mezőgazdasági területre vezető hidak is. Korábban sokkal sűrűbb volt a szentesi dűlőúthálózat. A nagyobb forgalmú dűlőkön, a tanyák megközelítése érdekében, mindenütt építettek hidakat. Például a Vekeren visz át a Számel híd, ami a dűlőről kapta a nevét, a dűlő pedig az egykor ott lakó Számel kovácsról. A dűlőutakat átvezető hidak majdnem mindegyikének volt neve. Ezek, az idő múlásával, szép csendesen kikoptak a köztudatból. A „mezőgazdasági" hidak állapota vegyes. Vannak, amelyek egészen jó állapotban vannak, némelyiknek viszont már leszakadt a korlátja, mert a munkagépek egyre szélesebbek és „utat törnek" maguknak. Nem is beszélve arról, hogy ezeknek a kis hidaknak a teherbírását általában 5 tonnára méretezték, ma pedig már nagyobb gépek is közlekednek rajtuk.


A legújabb híd valójában egy felüljáró


Móra József elmondta, Szentes legutoljára épült hídja nem víz fölött visz át, hanem közúton. Ez a déli elkerülő út felüljárója. Érdekességként pedig megemlítette, hogy még a Csongrádi híd is szentesi, ugyanis mindkét hídfője szentesi területen található.

 

A Csongrádi híd néven ismert tiszai átkelő míndkét hídfője Szentes területén található. Fotó: Majzik Attila

A Csongrádi híd néven ismert tiszai átkelő mindkét hídfője Szentes területén található. Fotó: Majzik Attila



– Isaac Newton írta, hogy az emberek túl sok falat építenek és túl kevés hidat. Vagyis sok mindent, ami elválaszt, és keveset, ami összeköt. Remélem, a 71 híd, ami nálunk található, nemcsak fizikai, hanem átvitt értelemben is összeköti a város lakóit – fogalmazott a képviselő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!