Szentes és környéke

2015.07.22. 22:03

Szentesi brókerügy: nem bűn, csak szabálytalan

Belső szabályt sértett a Dabic Nkft. előző ügyvezetője, amikor értékpapírba fektette a cég 75 millió forintját, de ez nem bűncselekmény, nincs szükség nyomozásra – állapította meg az ügyészség.

Munkatársunktól

A jogerős döntésről szóló határozatot két napja kapta meg az élelmiszer-vizsgáló labort működtető szentesi cég.

A történetet lapunk április óta követi. Akkor kapott nyilvánosságot, hogy a megye legnagyobb élelmiszer-termelő cégei és a megyei önkormányzat által alapított, majd állami tulajdonba került Dabic Nkft. szenvedő alanya a brókerbotránynak. A cég azóta lemondott korábbi ügyvezetője, Hujber Lajos ugyanis a taggyűlés és a felügyelőbizottság tudta nélkül a 75 milliós eredménytartalékot befektette a Hungária Értékpapír Zrt.-nél. Ahogy a vizsgálat megindult a zrt. ellen, a Magyar Nemzeti Bank zárolta a számlákat, felfüggesztette az ügyfelek – köztük a Dabic – rendelkezési jogát a befektetett pénzük felett.

A szentesi nonprofit kft. mostani ügyvezetője – aki Hujber előtt hosszú időn át vezette a céget –, Frank László, lapunknak két hónappal ezelőtt elmondta: a taggyűlés a nehéz helyzetben is kitart, az állam többségi tulajdonosi jogait gyakorló ATEV Zrt. arra is hajlandó, hogy a törzstőkét megemelje. Ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy visszakapják a bennragadt pénzüket. Ennek érdekében tettek följelentést is a rendőrségen, ismeretlen tettes ellen.

Nyomozás mégsem indult, emiatt a Dabic fellebbezett az ügyészségen. Franktól tudjuk, a fellebbezésüket most elutasító döntés indoklásában az áll, nem elég, hogy szabálytalan döntés született a befektetéssel, azt is kellene bizonyítani, hogy az előző ügyvezető szándékosan kárt akart okozni. Erre pedig nincs bizonyíték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!