Szentes és környéke

2009.04.23. 22:12

Szentesi paprikát ehetnek a felkelő nap országában

Szentes - Már tesztelik a felkelő nap országában a vásárhelyi és japán kutató által nemesített magyar paradicsompaprikát, amelynek nagyüzemi termesztését jövőre tervezik a távol-keleti szigeteken. A vetőmag hazai előállításával kapcsolatos előszerződést tegnap Vásárhelyen írták alá.

Korom András

Előszerződést írtak alá annak a sárga és piros paradicsompaprika vetőmagjának termesztéséről, amelyet Lantos Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa és Wachi Yoshitaka japán kutató öt év alatt közösen fejlesztett ki. Ahogy arról lapunkban egy hónapja írtunk, a japánok évek óta próbálkoztak paradicsompaprika-termesztéssel, de a holland és koreai típusok nem voltak elég jók. A vetőmagot idehaza a Szentesi-Mag Kft. állítja elő, majd Japánban vetik el. A paprika iránt, amely ízesebb, és 35-40 százalékkal magasabb C-vitamin tartalmú, mint a szigetországban ma ismert holland termény, már több óriáscég, így a Mitsubishi agrárvállalata is érdeklődött.

– Nálunk odahaza nem létezik magyar paprika, amit ismerünk, az keserű ízű, ellentétben ezzel, ami édes. Reméljük, hogy népszerű lesz, s hamarosan megindulhat a nagyüzemi termesztése – mondta lapunknak Wachi Yoshitaka. Hozzátette: idén még tesztelik a magyar paradicsompaprikát, stabilizálják a gének tulajdonságait, és zajlik a szabadalmi védettségi eljárás. Ezt követően, valószínűleg jövőre kerülhet a boltokba a zöldség.

Lantos Ferenc, Nagy László és Wachi Yoshitaka. Bíznak a paradicsompaprika japán sikerében. Fotó: Tésik Attila

Lantos Ferenc, Nagy László és Wachi Yoshitaka. Bíznak a paradicsompaprika japán sikerében.
Fotó: Tésik Attila

A japán kutató még nem tudta megbecsülni, milyen mennyiségre lesznek vevők honfitársai, de bízik benne, hogy a magyar paprika egyre népszerűbb lesz hazájában.

– A magyar paradicsompaprikát azért kellett nemesíteni, mert a japán talaj összetétele, s a benne lévő különféle kórokozók miatt nem tudnák termeszteni – tudtuk meg Lantos Ferenctől , aki még a Szentesi Mag Kft. kutatójaként vágott bele ebbe a munkába. A Kurca-parti cég ma is a fajtatulajdonos, így a vetőmagot is ők állíthatják elő. Nagy László fejlesztési igazgató hangsúlyozta: vetőmagjaikkal nagyon nehezen tudják megvetni lábukat a környező országokban, magyar paradicsompaprika vetőmagra pedig egyáltalán nincs igény. Ezért örülnek a japán lehetőségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!