Szentes és környéke

2019.03.27. 15:01

Tudatos vásárlókat nevelnek Szentesen

Szentes - A Zsoldos-iskola egyik tanára, Milinker Mónika is megkapta a Dr. Csada László-díjat. A hatodik alkalommal átadott díjat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapította. A szentesi pedagógus a közigazgatási területen végzett munkájáért kapta a fogyasztóvédelmi elismerést.

M.A.

A közös siker a legnagyobb. Milinker Mónika reméli, lesz olyan tanítványa, aki a fogyasztóvédelemben helyezkedik majd el. Fotó: Kárpáti Lajos

Tudatos vásárlóból lesznek a jó szakemberek. A Zsoldosban fogyasztóvédelmi vetélkedőkkel is képzik a fiatalokat. Fotó: Dömsödi Teréz

Milinker Mónika reméli, lesz olyan tanítványa, aki a fogyasztóvédelemben helyezkedik majd el. 



A kamara három terülten ítéli oda a Dr. Csada László-díjat, közigazgatási területen végzett munkájáért idén Milinker Mónika, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanára kapta meg. A pedagógus kilenc éve dolgozik szakmai tanárként a középiskolában, nagy szerepe volt abban, hogy az iskola 2016-ban az elsők között elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium által adományozott „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" címet.


– Meglepődtem a díjon, ez nagy elismerése a tanári, szakmai munkámnak – mondta el a díjazott. – Szoros kapcsolatban állunk a fogyasztóvédőkkel, évente legalább kétszer jönnek az iskolánkba. Most is éppen egy pályázatban veszünk részt, amelyben fogyasztóvédelemmel kapcsolatos előadás-sorozatot, versenyt, szakmai kirándulást és fogyasztóvédelmi laborlátogatást szerveztünk kolléganőimmel, Horváthné Török Tündével és Mácsai Erzsébettel – mesélte a pedagógus.


A tanárnő órákon és órán kívül is a tudatos vásárlói magatartásra tanítja, neveli és ösztönzi tanítványait. Úgy érzi, manapság kifejezetten fontos a gyerekek vásárlói tudatosságának erősítése.


– Elengedhetetlen, hogy a tanulóink is tudatos fogyasztók legyenek, mert nekik leendő szakemberként tisztában kell lenniük azzal, mikre kell odafigyelniük, illetve milyen jogok illetik meg a későbbi vásárlóikat, ügyfeleiket. Már most figyeljenek oda, van-e egy terméken magyar nyelvű tájékoztató címke, az minden információt tartalmaz-e, figyeljenek a szavatosságra, arra, hogyan tárolják az adott árut. Törekszünk arra is, hogy gyakorlati példákon keresztül mutassuk be a gyerekeknek a fogyasztóvédelem működését, hogy rávezessük őket a dolgokra. Csak úgy lehetnek később jó hírű szakemberek, ha maguk is tudatos vásárlókká válnak – összegzett Milinker Mónika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!