Szentes és környéke

2019.05.08. 09:51

Tűz után súlyos betegség - mi várhat még Hajdúékra?

Derekegyház - Az alapig vissza kell bontani Hajdúék leégett házát, a téglafal annyira károsodott. A derekegyházi család még mindig nem tudja, mennyi pénzt kapnak a biztosítótól. Közben az anyuka kórházba került. A stressz nagy bajhoz vezetett.

Kovács Erika

– Feleségem két hete agyvérzésszerű tünetekkel kórházba került. Infúziókat, gyógyszereket kap. Nincs jól. Valószínűleg a stressz okozta a bajt. Ugyan mi rossz jön még az életünkbe? – kérdezte keserűen Hajdú László. 

Mint megírtuk, a derekegyházi családnak március 7-én leégett a háza. A házaspárnak és tizenéves gyermekeiknek csak az a ruhájuk maradt meg, amiben reggel elmentek otthonról. A két kamasz karatézik, korosztályuk legjobbjai között tartják őket számon a világon. A kupáik, érmeik is elégtek.


Hajdúéknak, amíg a helyzetük nem rendeződik, lakást biztosított az önkormányzat.


– A felajánlásokból kapott bútorokkal rendezkedtünk be. Ezúton is nagyon köszönjük a sok segítséget,ruhát, pénzt, háztartási eszközöket, bútort, amit a jó szándékú emberektől kaptunk – mondta a férfi.

A házfalakat az alapig vissza kell bontani, ezt mondta ki a statikai vélemény. Fotó: Kovács Erika

A házfalakat az alapig vissza kell bontani, ezt mondta ki a statikai vélemény. Fotó: Kovács Erika

Hajdúéknak volt biztosításuk az ingatlanra és az ingóságokra is, de még mindig nem tudják, mennyit fizet a biztosító. Az önkormányzat közben elvégeztette a leégett ház falainak statikai vizsgálatát. A téglafal annyira károsodott, hogy az épületet az alapig vissza kell bontani. – El kellene kezdeni a bontást, de amióta a feleségem kórházban van, nincs sem időm, sem erőm. Már jelezték néhányan, hogy jönnének segíteni. De most munka után vár a házimunka, illetve megyünk a kórházba. A gyerekeket is féltem, hogy lelkileg túl nagy a teher rajtuk. Próbálok mindent kézben tartani. A sokk után még nem volt időnk végiggondolni azt sem, hogy mi is lenne jobb, újraépíteni, vagy venni egy házat a faluban. Előbb simuljanak ki körülöttünk a dolgok, azután döntünk...

Tovább tart a gyűjtés


A derekegyházi önkormányzat gyűjtést indított Hajdúék javára a 3A Takarékszövetkezetnél. A számlaszám: 57200017-11111128-00000000. Kérik, a közlemény rovatba írják be: Hajdú család. Eddig 3,6 millió forint gyűlt össze. Fábiánsebestyénben a pörköltfőző akcióval pedig 330 ezer forinttal segítették a családot a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!