Szentes és környéke

2019.05.26. 00:15

Újabb szakasz újul meg Nagymágocs felé

Hazai forrásból, nettó 210 millió forintból újította fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly a Székkutast Nagymágoccsal összekötő út 9 kilométeres szakaszának felét, Székkutas felől. Az út másik szakasza, a mágocsi oldalban, maradt olyan, amilyen volt. <br><br>

Munkatársunktól

Nagy a kontraszt a felújított és a felújításra váró szakasz között. Az új burkolat után szinte büntetés továbbautózni. Tavaly ősszel megkérdeztük a közutas céget, hogy a hátralévő 4,5 kilométeres szakaszon mikor várható a folytatás. Akkor azt válaszolták, ez hazai vagy uniós forrás függvénye.


A Magyar Közlönyben év végén jelent meg, hogy a Magyar Falu programban a 4405-ös Derekegyház–Nagymágocs–Székkutas összekötő út több mint 1 kilométeres szakasza is szerepel a Magyar Falu program idei, elfogadott projektlistáján.

Székkutas felől 4,5 kilométeren megújult az út, onnantól Nagymágocsig döcögni kell. Fotó: Kovács Erika

Székkutas felől 4,5 kilométeren megújult az út, onnantól Nagymágocsig döcögni kell. Fotó: Kovács Erika

– A 4405-ös jelű mellékút felújításra váró szakaszait ütemezetten újítjuk fel. Jelenleg a beruházás előkészítő munkálatai, illetve közbeszerzési eljárásai zajlanak – tájékoztatta lapunkat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya. A közútkezelő kiemelte, ezt követően tudnak majd a pontos beruházási költségekről és az ütemezéssel kapcsolatban részletesebb tájékoztatást adni. A hátralévő, felújításra váró szakaszok előkészítésén is dolgoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!