Szentes és környéke

2014.11.16. 19:30

Világbajnokságra készülnek a növények

Szentes - Pillár József zöldségeiből, ehető virágaiból is készít ételeket a magyar szakácsválogatott a november 22-én kezdődő luxemburgi gasztronómiai világbajnokságon. A szentesi család munkájának kedvez a magyar vendéglátásban tapasztalható forradalom.

Bakos András

Idén november 22-étől 26-áig tart Luxemburgban a Kulináris Világbajnokság. A rendezvényt négyévente tartják meg, ezúttal 54 ország szakácsai, cukrászai vesznek rajta részt: 34 nemzeti válogatott, más csapatok és egyéni indulók. Ez 1600 versenyzőt jelent – és közel 45 ezer kóstolgató látogatót. Az öt szakácsból és egy cukrászból álló nemzeti csapatnak először 105 főre kell készítenie háromfogásos nemzeti menüt – egy üvegkalitkában dolgozva.

A második alkalommal a hidegkonyháé, egy 12 négyzetméteres asztalé és a fantáziáé a főszerep. A magyarok mindig jól szerepelnek: 2010-ben arról írtunk, hogy a magyar küldöttség két arany- és két ezüstérmet hozott el. [namelink name="Varga Károly"] többszörös olimpiai és világbajnok mesterszakács lapunknak azt mondta, sikerükben jelentős a szerepe a szentesi [namelink name="Pillár József"] és családja támogatásának.

– Hosszú ideje kapunk tőle zöldségeket, fűszernövényeket, ehető virágokat, köztük olyanokat, amelyeket ő nemesített, és más nem is termeszt. Így mi tényleg egyedi, másokéhoz nem hasonlítható alapanyagokkal tudunk dolgozni, és ez bizony sokat jelent, amikor a kreatív tálalás számít. Nagyon hálásak vagyunk neki ezért a pluszért – mondta Varga Károly.

Pillár József szentesi kertészmérnök szeretett növényei között. Kedvez neki a magyar gasztroforradalom. Fotó: Ehető Különleges Növények Team

Pillár József szentesi kertészmérnök szeretett növényei között. Kedvez neki a magyar gasztroforradalom. Fotó: Ehető Különleges Növények Team
A különleges alapanyagok termelője, Pillár József kertészmérnök, üzemmérnök Kondoroson született, családja Bajorországból származott ide, a Dél-Alföldre. 1976-tól 1990-ig a Kertészeti Kutatóintézetben dolgozott, és a kutatást az intézmény összeomlása után is folytatta. Akkor specializálódott a különleges növények nemesítésére és termesztésére. A család – felesége, Katalin, gyermekei, József és Anita, és a legaktívabb unokák, Enikő, Zoárd, Teodor – által működtetett Ehető Különleges Növények Team 370-féle növénnyel, köztük 100 ehető virággal foglalkozik, és sok rangos elismerést gyűjtött be.

Négy éve a gazdaság megkapta a Magyar Tudományos Akadémia innovációs díját. Éttermekkel, szállodákkal, rendezvényszervezőkkel áll kapcsolatban, többek között a Nemzeti Színházzal, a Művészetek Palotájával, a Parlamenttel. A közelmúltban José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönt elnöke is Pillárék növényeit ette egy budapesti összejövetelen.

A magyar gasztronómiában zajló forradalom, amely ráirányította a figyelmet a jó alapanyagra, kedvez annak a munkának, amelyet Pillár József végez. – Ez az átalakulás nagyon erős versenyt is hozott, amiben megnő a jelentősége a precíz munkának és a fantáziának – mondja a szentesi kertészmérnök.

– Muszáj adnunk a zöldségmosó asszony és a virágainkat vizsgáló Semmelweis és a Corvinus egyetem kutatójának véleményére is, és az ismerősök, ha külföldön járnak, kérés nélkül is hoznak valamilyen ottani vetőmagot, szaporítóanyagot, amivel bővíthető a génkészlet. Látnunk kell előre, mire lesz szüksége a piacnak később.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!